Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Minden szegmensben megállt a fővárosi használtlakás-árak emelkedése az idén, jelentősen visszaesett az érdeklődés a használt házak, illetve az exkluzív, drága lakások iránt, több városrészben és lakástípusnál pedig csökkentek is az árak – ismertette az Otthon Centrum az ingatlanpiac legfrissebb fejleményeit elemzésében, amelyet kedden juttatott el az MTI-hez.

 

Az ingatlanközvetítő cég elemzési vezetője, Soóki-Tóth Gábor kifejtette, hogy a korábbi évekhez képest alacsonyabb az adás-vételek száma, emiatt egy-egy negyedév átlagos négyzetméterárát erősen befolyásolják az adott időszakban értékesített ingatlanok egyedi jellemzői – például az állapotuk, vagy hogy az egyes kerületek melyik részén történt több eladás.

Az OC értékesítési adatai szerint a budapesti téglalakások átlagos négyzetméterára a legutóbbi három hónapban 1,01 millió forint volt, ami ugyan 9 százalékkal magasabb a tavalyi második negyedéves értékénél, azonban az idei első negyedévhez képest már 0,5 százalékkal alacsonyabb.

 

Az április és június közötti időszakban a legmagasabb átlagos négyzetméterárat a II. kerületben mérte az OC, ahol átlagosan 1,44 millió forintot fizettek egy lakás négyzetméteréért. A budai kerületet az V. kerület követi 1,23 millió forinttal, majd a XIII. kerület következik 1,2 millió forint átlagos négyzetméterárral.

Soóki-Tóth Gábor jelezte: mivel az exkluzív – és emiatt drága – lakások kevésbé fogytak a második negyedévben, a visszafogott számú értékesítés során az összetételhatás jobban érvényesül.

A panellakások négyzetméterára 741 ezer forint volt a második negyedévben, ami 1,1 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest, de 0,8 százalékkal alacsonyabb az előző negyedévinél.

A legdrágább a XI. kerület 890 ezer forinttal, ennél a IX. kerület 869 ezer és a XIII. kerület 808 ezer forintos átlagárával valamivel olcsóbb.

A használt házak négyzetméterára 647 ezer forint volt a második negyedévében. Noha ez 7 százalékkal magasabb az első negyedévben mértnél, de az előző év azonos időszakánál épp ennyivel alacsonyabb. Ez is az összetételhatásnak tudható be: mivel jóval kevesebb az adás-vétel, ezért az átlagot jobban befolyásolja az adott ingatlanok elhelyezkedése vagy műszaki állapota – tette hozzá.

Ebben a szegmensben Budán 926 ezer forint az átlag, míg Pesten 570 ezer forint. A budai oldalon a III. kerület volt a megfizethetőbb, átlagosan 839 ezer forinttal, szemben a hegyvidéki II. és XII. kerülettel, ahol az átlagos négyzetméterár megközelítette az egymillió forintot.

A pesti oldalon a déli városrészek olcsóbbak, például a XX. kerületben 490 ezer forint a fajlagos ár, míg a XVI. kerületben 668 ezer forint a négyzetméter átlaga – ismertette az Otthon Centrum.

 

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.