
- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
Járatai 91 százalékán még mindig nem sűrített a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) - tájékoztatta Budapest Főváros Kormányhivatala szerdán az MTI-t.

- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
A magyar költségvetés és az államháztartás finanszírozása stabil, az ország működőképességének, a járványügyi védekezésnek és a gazdaság újraindításának jövőbeli költségeire akkor is megvan a fedezet, ha jövőre Brüsszelből csak az egyedi szabályok szerint járó agrártámogatási összegek érkeznek - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Világgazdaságnak adott, szerdán megjelent interjúban.

- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
Az ország összes postáján csütörtöktől a nyitást követő egy órában elsőbbséget biztosítanak a kiszolgálásban a 65 év felettieknek, ezért az idősek számára javasolják, hogy közvetlenül nyitás után érkezzenek, többi ügyfelüktől pedig türelmet kérnek - közölte a Magyar Posta szerdán az MTI-vel.

- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
A kormány minden szempontot mérlegel a járvány elleni védekezésben, hogy az emberek egészségével együtt a munkahelyeiket is megvédje - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Business Services Hungary 2020 online díjátadóján.

- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
Hasonlóan a járvány tavaszi, első hullámához, a járvány második hullámában is húsz gépjárművet ajánlott fel a védekezéshez a Toyota magyarországi márkaképviselője a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) számára.

Pusztító világjárvány érte el Európát, soha nagyobb szükség nem volt az európai szolidaritásra
Lejárt- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
Sokan úgy vélik, egy ország miniszterelnökének nem szabad vitatkoznia Soros Györggyel.

- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
Az első adatok szerint több mint négyezer, a veszélyhelyzeti intézkedések nyomán feleslegessé vált novemberi bérletet váltottak vissza díjmentesen a helyközi közlekedési szolgáltatók - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.

- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
Keddtől érvénybe lépett a 65 éven felülieknek biztosított vásárlási idősáv, azonban a drogériák, élelmiszerüzletek és gyógyszertárak teljes nyitvatartási idejében vásárolhatnak az idősek - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai, online sajtótájékoztatóján.

- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
A veszélyhelyzet idején Pintér Sándor belügyminiszter irányítja az Országos Kórházi Főigazgatóságot - rögzíti a Magyar Közlöny szerdai számában megjelent kormányrendelet.

- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
Tizenöt perc alatt 350 magyarországi vállalat nyújtotta be pályázatát a beruházásokat támogató újabb kiírásra, a programot le is kellett zárni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán este a Facebook-oldalán.

- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
A világszerte hivatalosan nyilvántartott koronavírus-fertőzöttek száma 60 346 970-re emelkedett, a halálos áldozatok száma 1 420 721-re, a gyógyultaké pedig 38 667 637-re nőtt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli adatai szerint.

- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
Tavaszhoz képest mintegy kétszer annyi katona vesz részt most a koronavírus-járvány elleni védekezési feladatokban - mondta a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs osztályának munkatársa az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Már igényelhetik a szálláshely-szolgáltatók az elmaradt foglalásaik utáni 80 százalékos támogatást
Lejárt- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
Mostantól visszaigényelhetik a november 11. és december 10. közötti foglalásaikra a bevételkiesésük 80 százalékát a szálláshely-szolgáltatók. Az érintettek a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felületén keresztül, elektronikus űrlap kitöltésével kérhetik a támogatást, amelyet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) még ebben az évben folyósít - közölte az MTÜ csütörtökön az MTI-vel.
- 6360 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 115 beteg
- Ez az év bebizonyította, hogy mi, magyarok valóban összetartozunk
- A vashiány élettani hatásaira hívja fel a figyelmet a vashiány napja kezdeményezés
- Így nem lesz gyászos emlék a fekete pénteki vásárlás
- Visszajár az előleg, nem érvényesíthető a kötbér a foglalásoknál
- A veszélyhelyzet megszűnése után még 90 napig érvényesek a lejáró szakorvosi javaslatok
- A veszélyhelyzet megszűnése után még 90 napig érvényesek a lejáró szakorvosi javaslatok
- A magyar-kínai gazdasági kapcsolatok töretlenül fejlődnek
- Egyelőre maradnak a mostani védelmi intézkedések
- Folyik a tesztelés az egészségügyi, szociális és oktatási intézményekben
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.