
- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
Csütörtök reggel 6 órától valamennyi, a veszélyhelyzet előtt működtetett átkelő megnyílt a román-magyar határon - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa.

- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb összesítése alapján 2010 óta a foglalkoztatottak száma több mint 20 százalékkal nőtt Magyarországon. "A koronavírus-járvány hatásai ezen a területen is érezhetőek, így a kormány kiemelt feladataként kezeli a munkahelyek védelmét.

- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
Az Országgyűlés ma rendkívüli ülést tart, amelyen a képviselők a kormány által tizenöt napra hirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításáról döntenek.

- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
Új világgazdasági verseny indul a koronavírus-járvány után, és komoly versenyelőnyre tehetnek szert azok a hazai vállalatok, amelyek most fejlesztenek - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.

- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
A kormány elfogadta a rozsdaövezeti területeken elérhető árú új lakások építését ösztönző városi otthonteremtési programot - közölte a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
Külön forrást biztosít a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kutatásokra az innovációs alapon belül a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium koronavírus-járvány ellenei védekezésről szóló, csütörtöki online tudományos konferenciáján az innovációs és technológiai miniszter.

- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
Elbírálták a versenyképes Közép-Magyarország operatív program pályázatait, amelynek köszönhetően Budapesten és Pest megyében 31 milliárd forintnyi beruházás indulhat el 1300 magyar vállalkozásnál, mindez pedig 37 ezer munkahely megvédését segíti - mondta a pénzügyminiszter kedden a Facebookra feltöltött videójában.

- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
Európai szinten az egyik legsikeresebbnek nevezte a koronavírus-járvány elleni magyarországi védekezést Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
Hétfőtől újra kinyitottak a vidéki bölcsődék és óvodák, június 2-tól pedig már az ország valamennyi intézménye fogadja a kisgyermekeket. Bizonyos járványügyi előírásokat azonban továbbra is be kell tartani.

- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
A koronavírus-járvány miatt életbe lépő, este 8 és hajnal 5 óra közötti kijárási tilalom alól kivételt jelenthet a kutyasétáltatás, a kivétel részletszabályairól az önkormányzatok dönthetnek - közölte Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán közzétett videóban.

- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
Budapest Főváros Kormányhivatala az elmúlt napokban folytatott célzott helyszíni ellenőrzései és a bekért dokumentumok alapján újabb hiányosságokat állapított meg a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott Pesti Úti és a Kamaraerdei idősotthonban is.

- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
Újabb 23 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3816 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 4 krónikus beteg. Ezzel 509 főre emelkedett az elhunytak száma, 1996-an pedig már meggyógyultak.

A járvány lassítása a cél
Lejárt- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
A fertőzés továbbadásának minimalizálása, az egészségügyi ellátórendszer biztonságos működtetése és a gyógyulás folyamatának meggyorsítása a célja a döntéshozók által meghozott intézkedéseknek - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
- A Denso 3800 dolgozójának munkahelyét védte meg a Gazdaságvédelmi akcióterv
- A világban 5,7 millióan fertőződtek meg, az amerikai kontinensen terjed legerőteljesebben járvány
- A pünkösdi hétvégén nyílik meg a vidéki strandok, fürdők többsége
- 3678 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 3 idős krónikus beteg
- Minden intézkedés időben történt
- Péntektől látogathatók a fővárosi éttermek belső terei és a szabadtéri rendezvények
- A veszély nem múlt el, a készültséget fenn kell tartani
- Időben meghozta a kormány a gazdaságvédelmi intézkedéseket
- A legjobb feltételekre számíthatnak az újrakezdésre készülő cégek
- Letölthető a kijárási tilalom alatti munkavégzésről szóló igazolás mintája
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.