2016. június 16-ától várhatóan augusztus 28-áig Budapest dél-budai részén zajlik az idei év egyik legjelentősebb, fővárosi közösségi közlekedését is érintő beruházásegyüttese. A Szabadság hidat erre az időszakra teljesen lezárják nemcsak a villamos-, de a közúti forgalom elől is, felújítják ugyanis a leromlott műszaki állapotú Bartók Béla úti villamospálya Móricz Zsigmond körtér – Szent Gellért tér közötti szakaszát.

Ezzel egyidejűleg 35 dél-budai villamosmegálló-peront akadálymentesítenek a Fehérvári úton és a Bartók Béla úton, a munkálatok miatt az érintett területeken szünetel a villamosközlekedés. Ezeken a szakaszokon jelentős részben alacsonypadlós, légkondicionált, korszerű pótlóbuszokkal lehet majd utazni, melyek a Szabadság híd helyett az Erzsébet hídon át haladnak.

A BKK ezért azt javasolja, hogy aki teheti, a sűrítve közlekedő M4-es metróval utazzon. Dél-Buda felől a Fővám tér és a Kálvin tér az M4-es metróval lesz elérhető, míg az Astoriára vagy a Deák Ferenc térre utazóknak pótlóbuszra érdemes szállniuk. A BKK kéri az utasokat, hogy ne megszokásból közlekedjenek, indulás előtt tájékozódjanak az utazási lehetőségekről, az eljutás módjáról.

Közúti forgalmi változások lesznek a Szent Gellért téren, a Bartók Béla úton, a Móricz Zsigmond körtéren és a Fehérvári úton is. A Budapesti Közlekedési Központ mindent megtesz annak érdekében, hogy a nyáron zajló felújítási munkák a lehetőségekhez képest a legkevésbé okozzanak nehézséget a fővárosban közlekedők számára. A BKK minden érintett járaton és vonalon írásos és hangos utastájékoztatást nyújt, a megállóhelyeken plakátokat helyez ki a javasolt kerülőutakról, és 30 ezer szórólapot osztanak az arra közlekedőknek a változás első napjaiban. Az ideiglenes forgalmi rendben történő eligazodásban a változás első napjaiban egyes kiemelt helyszíneken munkatársaink is segítenek. A villamosmegállók átépítésével kapcsolatos aktuális forgalmi információk mindig megismerhetők a BKK honlapján a www.bkk.hu/peronfelujitas aloldalon.

Közlekedés az érintett villamosvonalakon

A tanítási szünet ideje alatt szünetel a villamosközlekedés

  • a Bartók Béla úti villamosok (19-es, 49-es) vonalán Kelenföld vasútállomás és a Rudas Gyógyfürdő (19-es), illetve a Deák Ferenc tér (49-es) között,

  • a Fehérvári úti villamosvonalakon (17-es, 41-es, 47-es, 48-as) pedig a járatok dél-budai végállomása és a Móricz Zsigmond körtér (17-es), Rudas Gyógyfürdő (41-es), illetve a Deák Ferenc tér (47-es, 48-as) között.

A 17-es villamos a Bécsi út/Vörösvári út és a Móricz Zsigmond körtér M között közlekedik, a 19-es és a 41-es villamossal pedig a Bécsi út/Vörösvári út és a Rudas Gyógyfürdő között lehet csak utazni. A 47-es és a 49-es villamost a teljes vonalon autóbusz pótolja. Az 56-os és az 56A villamos Hűvösvölgytől a Rudas Gyógyfürdőig jár, míg a 61-es Hűvösvölgytől a Móricz Zsigmond körtérig, a Villányi úti végállomásig. Az 59-es és az 59A villamos kivételével tehát minden budai villamosjárat közlekedése változik.

Aki a villamosforgalomból kieső dél-budai területekre igyekszik, annak pótlóbuszra kell majd szállnia:

  • A Savoya Park felé a Móricz Zsigmond körtér M-ről induló 17-es jelzésű pótlóbusszal,

  • a Kamaraerdei Ifjúsági Park pedig ugyaninnen a 41-es jelzésű busszal érhető majd el.

  • 47-es jelzéssel indul busz a Deák Ferenc tér M és a Városház tér között – a Szabadság híd lezárása miatt – az Erzsébet hídon át,

  • 49-es jelzéssel Kelenföld vasútállomás M és a Deák Ferenc tér M között, szintén az Erzsébet hídon,

  • továbbá 48-as jelzéssel busz közlekedik a Deák Ferenc tér M és a Fővám tér M között.

A pótlóbuszok jelentős része alacsonypadlós, légkondicionált, korszerű emissziós normákat teljesítő jármű lesz.

A villamospótlás ideje alatt sűrűbben jár majd a villamosforgalom alól kieső szakaszok egy részét lefedő M4-es metró, továbbá dél-Buda felé a kedvezőbb átszállási kapcsolat biztosítása érdekében a 133E autóbuszok a Rudas gyógyfürdő megállónál is megállnak.

A Fehérvári úton közlekedő buszjáratok és a pótlóbuszok is a Szerémi útra terelve közlekednek. Ennek oka, hogy a Budafok kocsiszín előtt zajló közmű- és vágányépítés miatt a Fehérvári út le lesz zárva a közúti forgalom elől a Mezőkövesd út környezetében. A peronépítési munkák miatt a Fehérvári út a Vegyész utca és az Építész utca között csak a centrum felé lesz járható.

A villamos- és a közúti forgalom elől lezárt Szabadság hidat ebben az időszakban csak a gyalogosok és a kerékpárosok (utóbbiak a közúton tekerve) használhatják. A hídon történő átkelésre érdemes igénybe venni a MOL Bubi közbringáit; pesti oldalán a Fővám téren, budai oldalán pedig a Szent Gellért téren található MOL Bubi gyűjtőállomás.

A Budapesti Közlekedési Központ mindent megtesz annak érdekében, hogy a nyáron zajló felújítási munkák a lehetőségekhez képest a legkevésbé okozzanak nehézséget a fővárosban közlekedők számára. A BKK minden érintett járaton és vonalon írásos és hangos utastájékoztatást nyújt, a megállóhelyeken plakátokat helyez ki az ideiglenes eljutási lehetőségekről és a javasolt kerülőutakról, továbbá 30 ezer szórólapot osztanak ki az arra közlekedőknek. Munkatársaink az ideiglenes forgalmi rend első napjaiban az eligazodásban is segítenek.

A részletes forgalmi információk és a közúti korlátozások a mellékletben ismerhetők meg.

A jelentősebb csomópontok közösségi közlekedési elérhetőségei

Deák Ferenc tér M

  • A térről Dél-Buda felé legegyszerűbben az M3-as metróval, majd – Kálvin téri átszállással – a sűrűbben közlekedő M4-es metróval lehet a leggyorsabban eljutni.

  • A Fehérvári út felé a 47-es, a Bartók Béla út felé pedig a 49-es villamospótló busz visz, amelyek az Erzsébet hídon át közlekednek.

  • A kiskörúton a Kálvin tér és a Fővám tér felé 48-as jelzéssel közlekedik busz, az Astoria és a Kálvin tér a 9-es busszal is elérhető.

Astoria M

  • A Bartók Béla út felé, illetve a Fehérvári út felé az Erzsébet hídon át közlekedő villamospótló buszokra a Kossuth Lajos utcában a Semmelweis utca kereszteződése előtt lehet felszállni.

  • A kiskörúton a Kálvin tér és a Fővám tér felé közlekedő 48-as jelzésű pótló buszra a Kálvin tér irányú villamos megállóban lehet felszállni.

  • A Rákóczi úton nappal közlekedő buszok Astoria M megállóhelyét mindkét irányban áthelyezik annak érdekében, hogy azok ne akadályozzák a villamospótló buszok Rákóczi úti megfordulását. A Keleti pályaudvar felé közlekedő buszokra a Rákóczi úton, a Puskin utca kereszteződése előtt lehet felszállni. A Buda felé tartó buszok Astoria M megállóhelyét kb. 25 méterrel hátrébb helyezik.

Kálvin tér M

  • A térről Dél-Buda felé a sűrűbben közlekedő M4-es metróval lehet a leggyorsabban eljutni.

  • A 47-es és a 49-es villamospótló busz a Szabadság híd helyett az Erzsébet hídon közlekedik, ezért azok nem érintik a Kálvin teret! A villamospótló buszokról a Kálvin téren megálló M4-es metróra a Móricz Zsigmond körtéren ajánlott átszállni.

  • A 47-es és a 49-es villamos pesti kiskörúti szakaszán 48-as jelzéssel közlekedik busz a Fővám tér M és a Deák Ferenc tér M között.

  • A Deák Ferenc tér az M3-as metróval, illetve a 9-es busszal is megközelíthető.

Fővám tér M

  • A térről Dél-Buda felé a sűrűbben közlekedő M4-es metróval lehet a leggyorsabban eljutni.

  • A 47-es és a 49-es villamospótló busz a Szabadság híd helyett az Erzsébet hídon közlekedik, ezért azok nem érintik a Fővám teret! A villamospótló buszokról a Fővám téren megálló M4-es metróra a Móricz Zsigmond körtéren ajánlott átszállni.

  • A 47-es és a 49-es villamos pesti kiskörúti szakaszán 48-as jelzéssel közlekedik busz a Fővám tér M és a Deák Ferenc tér M között.

Móricz Zsigmond körtér M

  • A Fővám tér és a Kálvin tér felé csak az M4-es metróval lehet utazni.

  • Aki a Deák Ferenc térre vagy az Astoriára tart, annak a 47-es vagy a 49-es villamospótló buszok egyikére kell felszállnia.

  • A Savoya Park felé a 17-es, Kamaraerdő felé a 41-es, a Városház tér felé a 47-es, Kelenföld vasútállomás felé a 49-es villamospótló busz visz tovább a körtérről.

A jelenleg zajló villamosmegálló-korszerűsítési munkákról

2016 nyarán és őszén 55 dél-budai villamosmegállót korszerűsítenek az Alkotás utcában, a Bartók Béla úton, a Fehérvári úton és a Villányi úton úgy, hogy azok akadálymentes közlekedési lehetőséget nyújtsanak. Az új CAF villamosok beszerzéséhez kapcsolódik emellett azok járműkarbantartó üzeme, a Budafoki kocsiszín átalakítása, amely jelenleg is zajlik, és várhatóan 2017 áprilisáig tart. Az új megállóhelyi peronok – igazodva az új villamosok padlómagasságához és hosszúságához – egységesen 26 centiméter magasak és legalább 36 méter hosszúak lesznek. A megállók átépítésével egy időben praktikusan egyéb kapcsolódó, kiegészítő munkákat is elvégeznek:

  • egyes peronok környezetében megnövelik a zöldfelületet, valamint új peronberendezést – esőbeállót, padokat, szemetest stb. – helyeznek el.

  • az érintett villamosvonal-szakaszok egy részén – összehangolva a peronépítéssel – elvégzik a szükséges vágány-, valamint felsővezeték-karbantartási, illetve a villamosok üzembiztonságát fokozó földkábel-építési munkákat is.

  • az Albertfalva kitérő megállóhely közelében elbontják a használaton kívüli végállomást, átépítik a vágányokat, új kitérőt építenek.

  • a villamosmegállók kényelmesebb megközelítése érdekében több helyszínen a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek átépülnek. A Déli pályaudvar megállóhelynél az akadálymentes megközelítés érdekében új zebrát létesítenek.

  • felújítják a Fehérvári utat a Lecke utca és a Csurgói út közötti szakaszon.

A fejlesztés által a budai fonódó villamoshálózat déli szakaszán, a Fehérvári úton és a Bartók Béla úton valamennyi villamosmegállóhely-peron átépül, emellett felújítják a leromlott műszaki állapotú Bartók Béla úti villamospálya Móricz Zsigmond körtér – Szent Gellért tér közötti szakaszát is. A Budafok kocsiszín felújításához kapcsolódóan is vágányépítéseket végeznek. Ősszel – ahogy a BKK korábban közölte – további 20 dél-budai villamosmegállót akadálymentesítenek és korszerűsítenek.

Budapesti Közlekedési Központ

A Budapest rovat további hírei

A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...
Magyarország rendkívül jelentős versenyelőnyre tesz szert azzal, hogy majdnem fél évszázad után újra kutatóűrhajóst küld a világűrbe Kapu Tibor személyében ezen a történelmi jelentőségű napon –...
A felhős tájakon szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és általában sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett.

A címlapról

A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.