Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Meghaladta a hárommilliót az új koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma világszerte, a halálos áldozatoké 212 345, a gyógyultaké 906 898 volt kedd este a Johns Hopkins egyetem összesítése szerint. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) eközben bejelentette, hogy Lati-Amerikára összpontosítva növeli a járvány  elleni küzdelemhez szükséges egészségügyi szállítmányokat.

Paul Molinaro, a WHO segélyműveleti és logisztikai igazgatója keddi bejelentésében arra utalt, hogy Latin-Amerikában gyorsan terjed a Covid-19-járvány. Hozzátette, hogy áprilisban zavarok voltak a nemzetközi oltóanyag-szállításban, és ha ez a tendencia májusban is folytatódik, hézagok lesznek az immunizációban (a betegségek elleni védőoltásos védekezésben), és nehézségek várhatók az élelmiszer-ellátásban is.


Mintegy száz terv van folyamatban az új koronavírus elleni védőoltás kidolgozására, közül mintegy tíznek már a klinikai tesztelése is folyik - derült ki a The London School of Hygiene and Tropical Medicine (LSHTM) adataiból. A WHO és gyógyszergyárak szerint várhatóan 1-1,5 év múlva lesz vakcina.
Olaszországban keddre 382-en haltak meg, jóval többen, mint a korábbi napokban, a járvány halálos áldozatainak száma így 27 359-re nőtt. Az aktív fertőzöttek száma tovább csökkent, a járvány kitörése óta összesen 201 505 embert fertőzött meg a SARS-CoV-2 nevű vírus.


Spanyolországban ismét csökkent a naponta azonosított fertőzöttek és az elhunytak száma is. Az elmúlt 24 órában 301 ember halt meg, 1673-an gyógyultak meg, a számuk érte a 102 548-at. A PCR-teszttel azonosított fertőzöttek száma 1308-cal 210 773-re nőtt.
Egy hét alatt nagyon sok - 1999 - a halálos áldozat az angliai és wales-i idősotthonokban. Nagy-Britanniában eddig több mint 21 ezren haltak meg a Covid-19 betegségben a kórházakban, legutóbb 360-an, ez az áprilisi legalacsonyabb növekedés.


Németországban megállt az új típusú koronavírus visszaszorulása a Robert Koch Intézet (RKI) számításai szerint. Az RKI becslése szerint a reprodukciós ráta (R0) 0,9-ről 1,0-re emelkedett, azaz minden fertőzött továbbadja a vírust még egy embernek. Keddig 156 337 ember szervezetében mutatták ki a vírust (+1144), a gyógyultak száma 2900-zal egy nap alatt 117 400-ra nőtt, a haláleseteké pedig 5913-re (+163).


A Benelux-államokban tovább lassul a járvány, még mindig felfelé ível a fertőzöttek számát jelző grafikon görbéje. Ausztriában május 15-én szigorú óvintézkedések mellett kinyithatnak az éttermek, május 29-én pedig a szállodák, az uszodák és a szabadidős létesítmények.
Lengyelországban a koronavírus-járvány miatt elhalasztják a lengyel és az európai katolikus egyház jelképes alakjának számító, a nácizmus, majd a kommunizmus elleni küzdelemben elsőrendű szerepet betöltött Stefan Wyszynski bíboros június 7-ére Varsóba tervezett boldoggá avatási ceremóniáját.


Romániában, ahol lassult a járvány terjedése, 11 616 fertőzöttet, 650 halálesetet tartanak nyilván, megkezdődött kedden a koronavírus-fertőzésből felgyógyult páciensek vérplazmavétele annak érdekében, hogy a vérükben megtalálható ellenanyagot a kritikus állapotban lévő betegek kezelésére használják fel.
A szükségállapot március 15-i kihirdetése óta először ült össze kedden a szerb parlament, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt hozott kormánydöntéseket megerősítse.
A horvát szülők 80 százaléka nem küldi iskolába gyermekét május 11-től, miután a kormány bejelentette, hogy az adott időpontban az óvodák és az alsó tagozatos általános iskolák is megkezdhetik működésüket.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.