2021. január 09. - 13:13

A közterhek csökkentése a válság ellenére is folytatódik, Magyarország így a következő években is a legnagyobb adócsökkentők egyikre lehet - fogalmazott a növekedés.hu oldalon szombaton megjelent interjúban a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Tállai András közölte, hogy a kormány készen áll a bértámogatások és az adómentességek meghosszabbítására, ha a járvány alakulása indokolttá teszi.     
    A bérmegállapodásban rögzített feltételek teljesülésével a szociális hozzájárulási adó újabb 4 százalékponttal mérséklődhet, a munkabér adóterheinek csökkenése azután is folytatódhat, hogy összesített mértékük 53,1 százalékról 43,2 százalékra csökkent 2010 óta - tette hozzá.
    A válság miatt különösen fontosnak nevezte a további adócsökkentést, hiszen - mint mondta - az a külföldi befektetéseknek ösztönzést, a magyar vállalkozásoknak segítséget jelent.
    Ugyanakkor az államtitkár óvott a túlzott eladósodástól, amelynek hatása hosszú távon kedvezőtlen, jelentősen megnehezíti a kilábalást a gazdasági válságból.     Az államtitkár hangsúlyozta, hogy már a tavaszi intézkedések is csaknem 1 millió ember munkalehetőségét segítették megtartani. Ezek közül a hitelmoratóriumot és a bértámogatást tekinti a legjelentősebbnek, de hozzátette, hogy a járvány második hullámában is sokaknak segített a kormány, főképp azoknak, akiket a kijárási korlátozások a leginkább sújtottak.
    Kiemelte a vendéglátókat, a szabadidős ágazatban működő vállalkozásokat, a szálláshely-szolgáltatókat, az utazásszervezőket és a magántulajdonú buszos vállalkozásokat, amelyek januárig mentesültek a munkáltatói közterhek alól.
    A szálláshelyek bevételkiesésének 80 százalékát megtéríti az állam, de a turizmusfejlesztési hozzájárulás, az idegenforgalmi adó alóli mentesülés, a Szép-kártya közterhének csökkenése, az arra utalható összeg megkétszerezése is segíti az idegenforgalmat. Az ágazatnak jutó támogatások összege már most meghaladja a 800 milliárd forintot - hangsúlyozta.     Tállai András kitért arra is, hogy a helyi iparűzési adó kulcsát átmenetileg 2-ről 1 százalékra csökkentette a kormány a kisebb vállalkozásoknak.
    Bár a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) egyéves felfüggesztést kezdeményezett, ám az önkormányzatokra tekintettel ennél mérsékeltebb változás lépett életbe - tette hozzá.
    A csökkentést indokolta szerinte az is, hogy az iparűzési adó mértéke két évtizede nem módosult, miközben a társasági adó az EU-n belül Magyarországon a legalacsonyabb.
    A vállalkozások jelezték, hogy az egyre kisebb központi adók mellett a változatlan iparűzési adó egyre nagyobb teher - jegyezte meg az államtitkár.     A 2010 előtti és a mostani válságkezelés közti különbségek közül Tállai András kiemelte: a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány emelte a jövedéki adót, a szuperbruttósítással bonyolultabbá tette és növelte a személyi jövedelemadót, a gyest egy évvel lerövidítette, a közszférában csökkentette a béreket, általános ingatlanadót vezetett be, és megszüntette a 13. havi nyugdíjat.
    A Fidesz-kormány ugyanakkor eddig 1014 milliárd forintot költött járványügyi védekezésre, több mint 3700 milliárd forintot gazdaságvédelemre, és visszaállítja a 13. havi nyugdíjat - mondta.
    Mindezt a kormány annak ellenére teszi, hogy

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...
Magyarország rendkívül jelentős versenyelőnyre tesz szert azzal, hogy majdnem fél évszázad után újra kutatóűrhajóst küld a világűrbe Kapu Tibor személyében ezen a történelmi jelentőségű napon –...

A címlapról

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.