Új exporttámogatási és beruházás ösztönzési program elindításáról döntött a kormány - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kormányülést követően.
A tárcavezető kifejtette: a magyar gazdaság teljesítményét
alapvetően meghatározzák a külpiaci eredmények, és az elmúlt
években a magyar vállalatok nagyon sokat tettek azért, hogy az
exportpiacokon sikerrel szerepeljenek. "Most ezeket a sikereket
kell megvédenünk" - tette hozzá. Közölte: ennek érdekében a kormány
úgy döntött, hogy az Eximbank három új terméket indít el. Egy
kedvezményes hitellehetőséget biztosít magyar cégeknek
beruházásokhoz, illetve forgóeszköz-hitel formájában úgy, hogy a
kisvállalkozásoknak a forgóeszköz-hitel kamata egy éven belüli
hitelfelvétel esetén csak 0,1 százalék lesz.
Emellett egy garancia- és egy biztosítási programot is elindítanak,
amellyel lehetővé teszik a magyar vállalkozásoknak, hogy
fenntartsák a kereskedelmi banki hiteleiket, illetve az
exportpiacokról érkező késedelmes fizetések esetében is megvédik
őket a késedelmek negatív hatásaitól - magyarázta. Szijjártó Péter
kiemelte: ugyanakkor az Európai Unió lehetővé tette azt is, hogy
800 ezer euróig gyakorlatilag ellenőrzés és mindenfajta
többletvizsgálat nélkül lehet támogatást adni azon cégek
beruházásaihoz, amelyek a koronavírus-járvány által okozott
helyzetből fakadóan veszteségeket szenvednek el. Ezért egy olyan új
beruházás-ösztönzési döntést is hoztak, amelynek értelmében 800
ezer eurós nagyságrendig támogatják Magyarországon működő,
exportáló vállalatok beruházásait - mondta. Hozzáfűzte: ez a
támogatási érték az összberuházás 50 százalékát is elérheti.
MTI 2020. április 15.,