2020. november 11. - 13:33
Arra kell törekedni, hogy minél több forrásból lehessen vakcinát beszerezni - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az RT orosz televíziócsatornának nyilatkozva.
A miniszter Facebook-oldalán elérhető videó fölött az orosz
vakcináról a következő felirat szerepel: "Megjelent az orosz
oltóanyag félidős jelentése, 92 százalékos a hatékonysága".
Szijjártó Péter az interjúban közölte:
Magyarország kettős célt követ, az egyik az emberek életének és
egészségének megvédése, a másik pedig az ország, a gazdaság
működőképességének fenntartása. Fontos az egészségügyi rendszer
működőképességének biztosítása, és annak érdekében, hogy
ellaposítsák a járványgörbét, úgy döntöttek, új korlátozó
rendelkezéseket vezetnek be - emlékeztetett.
Úgy vélte, minél lassabban terjed a
járvány, annál jobban lehet biztosítani az egészségügyi rendszer
működőképességét. Szeretnék elkerülni, hogy olyan helyzet alakuljon
ki, mint tavasszal több országban, ahol nem tudták ellátni az
embereket - jegyezte meg.
Szijjártó Péter a nemzetközi együttműködést
illetően elmondta: a kölcsönös tisztelet a legfontosabb most ebben
a tekintetben, és ahelyett, hogy politikai alapon támadnák egymást
az országok, az együttműködést kellene előtérbe helyezni. A
nemzetközi együttműködés lényeges a vakcina szempontjából is -
tette hozzá.
Úgy látja, néha a vakcina kérdését is
átpolitizálják, de ezt el kellene kerülni. Nagyon drukkolnak minden
cégnek és országnak, amely a vakcina fejlesztésén dolgozik,
függetlenül attól, hogy melyikről van szó - fogalmazott.
Hozzáfűzte: minden megoldás iránt érdeklődnek, és fontos, hogy ezek
a kutatások sikeresek legyenek, hiszen minél több vakcina áll
rendelkezésre, annál jobb.
A külügyminiszter hangsúlyozta: az emberek
életéről van szó, ezért a politikai megfontolásokat most félre
kellene tenni.
Közölte: abban állapodtak meg
Oroszországgal, hogy Magyarország szeretne orosz vakcinát venni, és
decemberben kisebb mennyiséget szállíthatnak ebből, hogy a
szükséges magyarországi vizsgálatokat is elvégezhessék. Január
második felére az is reális lehet, hogy nagyobb mennyiséget
vásárolhatnak Oroszországtól - magyarázta.
Arról is beszélt, hogy lokalizálhatják a
gyártás egy részét Magyarországon, van itt egy olyan cég, amely más
vírusok kezelésére gyárt vakcinákat, és ez a vállalat képes lehet
átalakítani a kapacitásait úgy, hogy ki tudja venni a részét ennek
a vakcinának az előállításából.
Kitért arra: emellett folytatják a
megbeszéléseket Izraellel és Kínával is, és nagyon jó az is, hogy a
Pfizer amerikai gyógyszergyártó és a BioNTech német biotechnológiai
vállalat is előrelépést ért el.
Szijjártó Péter kiemelte: a tavaszi
helyzetből fontos tanulságként vonták le, hogy jó, ha minél több
forrás áll rendelkezésre. Amikor védőeszközöket és
lélegeztetőgépeket akartak venni, csak Kínából tudták ezeket
beszerezni - idézte fel.
Közölte: nem igaz, hogy az EU-tagállamok ne
vásárolhatnának vakcinát az unión kívülről, a jelenlegi szabályozás
alapján minden kormány maga dönt arról, hogy milyen vakcinát fogad
el a saját országában. A jelenlegi helyzet egyetlen megoldása az
oltóanyag, minden más csak átmeneti megoldás, amely legfeljebb
lelassítja a járvány terjedését - vélekedett.
Megjegyezte: már kilenc napja van