Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A járvány elleni védekezésben észszerű és körültekintő egyensúlyra kell törekedni, tekintettel az emberi élet és egészség védelmére, a gazdaság újraindítására és a normális élet visszanyerésére - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában.

A tárcavezető kiemelte: a kormánynak az elmúlt napokban hozott intézkedéseit hármas célrendszer határozta meg, ennek része az egészségügyi ellátórendszer felkészítése egy eddig soha nem látott helyzetre, kedvező startpozíció biztosítása a gazdaságnak az új világgazdasági korszakban, valamint az utazási korlátozások miatt önhibájukon kívül külföldön rekedt magyarok hazahozatala.
Megjegyezte: mivel az európai országok a járvány csúcspontja utáni időszak kihívásaival is eltérő időpontokban szembesülnek, fontos figyelembe venni más országok tapasztalatait.


Kifejtette: hétfőn átlépte a 10 ezret azoknak a magyaroknak a száma, akiknek segítettek hazatérni, és még 541 olyan magyar van, aki a korlátozások miatt eddig nem tudott hazajönni, nekik is minden támogatást biztosítanak. Minden mentesítő járatot bejelentettek az EU-nak, és szinte mindegyik járattal más uniós országok állampolgárait is elhozták, de sem választ, sem támogatást nem kaptak az uniótól - közölte.
Szijjártó Péter elmondta: az egészségügyi védekezés sikere érdekében légihidat hoztak létre Kína és Magyarország között, eddig több mint 130 repülőgép szállított ezen eszközöket. Eddig 132 millió 175 ezer maszk érkezett és még 40 millió 400 ezerre van szerződés. 3298 lélegeztetőgépet hoztak eddig, 1351-et az elmúlt héten. 2 millió 370 ezer teszt érkezett, és még 1 millió 170 ezerre van szerződés, továbbá 68 millió 665 ezer védőfelszerelés jött, és még kevesebb mint egymillióra várnak - sorolta.
Kitért rá: Kínából 850 ezer olyan gyógyszert kaptak, amely jó eredményeket mutat a koronavírusos betegek kezelésében, és amelyet csak három másik országnak adtak, valamint Japánnal is megállapodtak több mint 12 ezer gyógyszer szállításáról.


Megjegyezte: Magyarország több országtól is kapott segítséget, és Magyarország is segített másoknak, így a határon túli magyar közösségeknek, szomszédos és nyugat-balkáni országoknak.
A külügyminiszter arról is beszélt, hogy az elmúlt napokban orvos-szakmai vitákról írt a sajtó, de nyilvánvaló, hogy különböző eszközöket különböző ellátási fázisokban használnak, és amit az egészségügyi terület kér, azt megrendelik és leszállítják az európai szabványoknak megfelelően.
A gazdaságot illetően kifejtette: bár az ellenzék segélyeket követel, a kormány továbbra is a munkahelyek létrehozására fókuszál. Egy uniós szabályváltozást kihasználva legfeljebb 800 ezer eurós összeggel támogatnak Magyarországon működő cégeket, amelyek hajlandók beruházásokat létrehozni - magyarázta.
Közölte: eddig 526 cég  - köztük 416 magyar - jelentkezett, összesen 254 milliárd forint beruházást vállaltak, és ezzel 93 650 munkahely megvédését biztosítják. Az erre a célra szánt 50 milliárd forintos keretet megduplázták, és készek újabb pályázati keretet nyitni - mondta. Hozzáfűzte: tárgyalnak az EU-val, hogy a maximális támogatási összeget eltörölhessék, május végére ígért választ az unió.


Szijjártó Péter hangsúlyozta: politikai vitákkal is szembesültek az elmúlt időben, "alapvető és megmosolyogtató hazugságokkal" a koronavírus-törvény vonatkozásában. Hallhatták, hogy nem ülésezik a parlament és találkozhattak "sunyi nácizással is" - fogalmazott.
Közölte: most, hogy az Országgyűlés arra

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.