Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Magyarországon hozza létre első Kínán kívüli gyárát a sanghaji központú Semcorp, az elektromos autók akkumulátoraihoz szükséges szeparátorfóliák gyártásában a világpiacon vezető pozíciót betöltő, sanghaji központú cég; a beruházás értéke 65,5 milliárd forint - jelentette be kétéves tárgyalásának eredményét Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, a Facebookra feltöltött videójában.

A koronavírus-fertőzés miatt 8 napja karanténban dolgozó miniszter egyebek mellett ismertette, az új szeparátorfólia-gyár Debrecenben épül meg, a beruházás 440 új munkahelyet teremt, ezért a kormány 13 milliárd forintos, vissza nem térítendő készpénztámogatást biztosít a fejlesztéshez.

Egy hatalmas, 19 hektár nagyságú területen kezdi majd meg a gyár a működését. Ezen a 19 hektáros területen 100 ezer négyzetméteres üzem jön létre, "ahol tehát Kínán kívül először Magyarországon gyártja majd az elektromos autók akkumulátorjaihoz szükséges szeparátorfóliákat a Semcorp" - mondta.
    Kimelte azt is, hogy természetesen nagy verseny volt ezért a beruházásért is. "Három másik európai országgal kellett versenyeznünk azért, hogy ez a beruházás végül idejöjjön, hogy ez a beruházás végül Magyarországot válassza, és végül magyar embereknek biztosítson újabb munkalehetőséget" - ismertette.
Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy az emberek életén és egészségén túl az emberek munkahelyeit is meg kell védeni a mostani világjárvány közepette, hiszen ez a járvány nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági kihívásokat is tartogat, sőt, egy teljesen új világgazdasági korszak jön most éppen létre, amely nemcsak a vállalatokat, hanem az országokat is győztesekre és vesztesekre osztja. Az, hogy ki kerül a nyertesek, meg ki kerül a vesztesek közé az országok közül gazdasági szempontból, alapvetően az dönti el, hogy mely országok képesek arra, hogy még a mostani, embert próbáló körülmények dacára is nagy beruházásokat vonzzanak magukhoz - hangsúlyozta. Megjegyezte, mivel az elmúlt hetekben, hónapokban újabb és újabb Magyarországra érkező beruházásokról adtak hírt, és "ma is egy hasonló rendkívül örömteli bejelenést tudok megtenni, ezért szerintem mindenfajta túlzás, vagy túlzott önbizalom nélkül kijelenthetjük, hogy a magyar emberek munkájának, az elmúlt 10 esztendő erőfeszítéseinek köszönhetően mára Magyarország ennek az új világgazdasági korszaknak a nyertesei közé tartozik".
     A Semcorp új debreceni gyára az európai piaci igényeket fogja kiszolgálni, hiszen a következő időszakban az autóipar is jelentős mértékben átalakul, és a hagyományos meghajtásról a hangsúly majd egyre inkább átkerül az elektromos meghajtásra - emlékeztetett.
    Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy Magyarország a hagyományos autóipar egyik fellegvára Európában, és az elmúlt időszak beruházási döntései nyomán "most már nyugodtan mondhatjuk az is, hogy az új, elektromos meghajtásra épülő autóipar egyik fellegvára is mi leszünk, sőt, mi vagyunk itt Európában".
    Ezzel a beruházással 5 milliárd dollár fölé emelkedik a Magyarországon végrehajtott kínai beruházások összértéke, meghaladja a 15 ezret a kínai vállalatok által Magyarországon alkalmazott munkavállalók száma is. "Ráadásul nagyon kevés országról mondható el, hogy az esztendő első 8 hónapjában a világjárvány és a gazdasági visszaesés dacára is növelni tudtuk a kereskedelmi forgalmunkat, Kína az egyik ilyen - mondta, és hozzátette, Kínával 18

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.