2020. december 21. - 10:48

A Shenzhen Kedali Industry kínai vállalat lítiumionakkumulátor-alkatrészeket gyártó beruházást hoz Gödöllőre 14,1 milliárd forint értékben, 330 új munkahelyet teremtve. Ehhez a kormány 1 milliárd 275 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.


Hangsúlyozta, tavaly Koreából, idén Kínából jött a legtöbb beruházási érték Magyarországra, a vetélytársak szinte minden esetben nyugat-európai országok voltak.
    Szijjártó Péter kiemelte, a Shenzhen Kedali gödöllői beruházását nagy nemzetközi versenyben nyerte el Magyarország.
    A külgazdasági miniszter rámutatott arra, hogy az autóipar globálisan átalakul, a hagyományos helyét egyre inkább átveszi az elektromos meghajtásra épülő autóipar.
    Szijjártó Péter közölte: Magyarországon ismét sikerült megdönteni az országban egy esztendő alatt végrehajtott beruházási projektek számát, miközben a világgazdaságból negatív hírek érkeznek.
    Az idén értékében a kínai befektetés a legtöbb, darabszám alapján Németországból és az Amerikai Egyesült Államokból érkezett a legtöbb beruházási projekt Magyarországra. A keleti nagyvállalatok technológia és tőkeerő szempontjából is fel tudják venni a versenyt nyugati vetélytársaikkal - tette hozzá.
    Ismertette, hogy a kínaiak által Magyarországon befektetett tőke meghaladja az 5 milliárd dollárt, és több mint 16 ezer magyar munkavállalónak adnak munkát kínai vállalatok. Az idén a magyar-kínai kereskedelmi forgalom az első kilenc hónapban 17 százalékkal erősödött, szeptember végén pedig meghaladta az 5 milliárd dollárt.
    Szijjártó Péter kitért arra, hogy Magyarország Közép-Európa legjobb, Európa egyik legjobb beruházási környezetét ajánlja a befektetőknek. A magyar beruházási környezet vonzerejét többek között földrajzi fekvése, az ország politikai stabilitása, az itt élők kreativitása, munkaszeretete és az alacsony adószint adja.
    Az országba irányuló befektésekért, a magyar munkahelyekért az adócsökkentési politikát tovább kell folytatni - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.
    Li Jianli, a Shenzhen Kedali elnöke videoüzenetben elmondta, hogy Kína-szerte 7 gyárban készítenek lítiumionakkumulátor-alkatrészeket. A magyarországi beruházásuk célja, hogy közelebbről szolgálhassák ki ügyfeleiket az egyre bővülő európai piacon.
    A Shenzhen Kedali elnöke kiemelte, a magyarországi gyártó bázis első fázisa a tervek szerint 2021 második negyedévében kezdi el a tömegtermelést, az építkezés második fázisa 2022-ben kezdődő bővítéssel indul, ennek eredményeképpen 2024-re már összesen 10 gyártósoruk lesz.
    Vécsey László, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője elmondta, hogy a kormány 500 millió forinttal támogatja a kínai beruházásnak helyet adó gödöllői iparterület összekötését az autópályával, és ez további befektetők vonz majd.

MTI 2020. december 21.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...
Magyarország rendkívül jelentős versenyelőnyre tesz szert azzal, hogy majdnem fél évszázad után újra kutatóűrhajóst küld a világűrbe Kapu Tibor személyében ezen a történelmi jelentőségű napon –...

A címlapról

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.