2021. január 11. - 12:50
A járvány kezdete óta 1434 beruházást finanszírozott 1676 milliárd forint értékben a kormány - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Kiskunhalason.
Szijjártó Péter a Merkbau Zrt. új, nyílászárókat gyártó üzemének
átadásán azt mondta, a járvány az egészségügyi kockázatok mellett
gazdasági kihívások elé is állította az országokat. Hozzátette: az
emberek életén és egészségén túl munkahelyeiket is meg kell
védeni.
A kormány ezért tavasszal a munkanélküliség
finanszírozása helyett a munkanélküliség elleni harc mellett
döntött - hangsúlyozta a politikus.
A külügyminiszter úgy fogalmazott, új
világgazdasági korszakba érkezünk, melyben egy-egy ország sikere
azon múlik, mennyi beruházást tudnak magukhoz vonzani. Leszögezte,
Magyarország az új korszak nyertesei közé tartozik.
Az elmúlt évtized erőfeszítései során
életerős magyar gazdaság jött létre, melyhez jó alapot jelentenek
az egyre erősödő magyar tulajdonú vállalkozások - tette hozzá.
Szijjártó Péter elmondta, a Merkbau Zrt. a
Dél-Alföld meghatározó építőipari vállalkozása, amely a bezárkózás,
a leépítés helyett fejlesztésekbe kezdett. A cég 580 millió
forintos beruházással hozta létre új nyílászáró-üzemét. A
fejlesztés a cég 350 dolgozójának munkahelyét biztosítja hosszú
távon, ehhez a kormány 287 millió forintos támogatást nyújtott.
A magyar építőipar eddigi legjobb éve a
2019-es volt, amikor az előző esztendőhöz képest 22 százalékkal
nőtt a termelés értéke, ezzel az Európai Unióban a második legjobb
eredményt produkálva. Az ágazat jelenleg is 370 ezer embernek ad
megélhetést, a szerződésállományokat látva szükség is lesz ezekre a
megtartott kapacitásokra - hangsúlyozta a miniszter.
Bányai Gábor (Fidesz), a térség
országgyűlési képviselője elmondta, Bács-Kiskun megyében a
versenyképesség-növelő támogatási programnak köszönhetően 48
beruházás indulhatott el 22,9 milliárd forint értékben 7100 ember
munkahelyét megőrizve. Kiskunhalason és térségében nyolc ilyen
fejlesztés zajlik 4 milliárd forintból.
A politikus kitért arra, Kiskunhalason
komoly beruházások indulhatnak el a Budapest-Belgrád vasútvonal
megépítésének köszönhetően.
Merényi Jakab vezérigazgató felidézte,
tavaly tavasszal, a járvány kezdetén úgy tűnt, újra el kell
halasztaniuk a nyílászáró-üzem régóta tervezett építését. A
versenyképesség-növelő támogatási program azonban lehetővé tette a
fejlesztést, amely a harmincéves cég történetében a leggyorsabban
elkészült beruházás volt.
Az üzemben évente 6-7 ezer darab - műanyag,
illetve alumínium - nyílászáró készül, mintegy 600-700 millió
forint értékben, lakossági és ipari megrendelésre. A kis
sorozatgyártás mellett egyedi igények kielégítésére alkalmas
gyárban 15-20 munkatárssal indul a termelés, a dolgozói létszám a
megrendelésektől függően tovább emelkedhet. Az alig több mint fél
év alatt elkészült, 1600 négyzetméteres üzemcsarnokhoz egy 50
kWh-ás napelemes rendszer kapcsolódik, mely az energiaigény
jelentős részét kielégíti - tudatta a szakember.
Az 1990-ben alapított, magyar
magántulajdonú Merkbau Zrt. - amely Kft.-ből tavaly szeptember
1-jével alakult részvénytársasággá - építőipari kivitelezéssel,
szerszám-, szerszámgép, valamint építőanyag-kereskedelemmel
foglalkozik. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a 318
alkalmazottat foglalkoztató vállalkozás