2021. január 12. - 15:26

Versenypiaci pozíciójának erősítése céljából 540 millió forintos beruházást valósít meg a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. a 125 éves soproni sörgyárban - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Sopronban.

Az okiratátadási ünnepségen a miniszter kiemelte, hogy a kormány 270 millió forinttal támogatja a beruházást, a holland társaság pedig vállalta, hogy megvéd 456 munkahelyet, emellett 85 százalékban hazai beszállítóktól vásárol alapanyagokat.
    Hozzátette, hogy a magyar vállalkozások közül több a Heineken globális hálózatába is beszállít. A hazai mezőgazdaság és a gazdálkodók is profitálhatnak a beruházásból majd, mert az árpát, a bodzát és a meggyet is Magyarországról szerzi be a Heineken, emellett a magyarországi komlótermesztés is egy a Heinekennel közösen elindított program segítségével indulhat újra.
    A fejlesztéssel növelik a sörgyártás és az élelmiszerbiztonság hatékonyságát és új termékeket is elő tudnak állítani - mondta.
    Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a járvány kezdete óta eddig 1434 vállalat 1676 milliárd forintnyi beruházást indított el. Ebből Győrt-Moson-Sopron megyében 42 vállalat ruház be 32 milliárd forint értékben, 11 ezer munkahelyet megvédve a kormány 13 milliárd forintos támogatásával.
    Kitért arra is, hogy a magyar és a holland gazdaság szoros együttműködést épített fel, hazánkban a tizedik legnagyobb beruházási közösséget a hollandok alkotják, és Hollandia Magyarország hetedik legfontosabb partnere. Tavaly meghaladta a kilencmilliárd eurót a két ország közötti kereskedelmi forgalom - mondta.
    Szijjártó Péter hangoztatta, hogy a világjárvány okozta nehézségek még mindig jelen vannak, az "idén év elejére várt eufória is elmaradt", a vakcinák "Brüsszel által koordinált beszerzése sokkal lassabban halad, mint ahogy azt ígérték" - fogalmazott, hozzátéve, hogy "az ígért milliós, vagy százezres tételek helyett tízezrenként csöpögtetik az oltóanyagot az Európai Unió tagországaiban".


    Ez megnöveli annak az igényét, hogy a kormány nemcsak nyugati, hanem keleti irányban is tárgyal oltóanyag beszerzéséről, hogy az érvényben lévő korlátozásokat mielőbb fel lehessen oldani - mondta.
    Barcza Attila, Sopron és térsége fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a sörgyár és a város kapcsolata mindig is erős volt, a vállalat Sopron egyik legnagyobb foglalkoztatója.
    Hozzátette: a Heineken célja, hogy olyan sörgyártó legyen, amely a károsanyag-kibocsátását a lehető legalacsonyabb szintre viszi és ebben élen jár a soproni gyár.
    Geert Swaanenburg, a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a tavalyi év a koronavírus miatt bevezetett korlátozások miatt nehéz volt, a sörfogyasztás a vendéglátóhelyeken nullára csökkent.
A cég ugyanakkor úgy döntött, hogy nem bocsátja el egyetlen munkavállalóját sem - tette hozzá.
    Kitért arra is, hogy a soproni gyár a Heineken világában a legmagasabb minőségű sört álltja elő, ezt a díjat tavaly kapták meg.
    A nyilvános adatok szerint a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. árbevétele 2019-ben 63,9 milliárd forint volt, 4,7 milliárd forinttal több, mint az előző évben. Adózott eredménye 4,03 milliárd forintra nőtt, 1,4 milliárd forinttal többre a 2018. évinél.
 A Heineken Hungária

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...
Magyarország rendkívül jelentős versenyelőnyre tesz szert azzal, hogy majdnem fél évszázad után újra kutatóűrhajóst küld a világűrbe Kapu Tibor személyében ezen a történelmi jelentőségű napon –...

A címlapról

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.