Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2021. január 14. - 13:46

Három, vidéken működő magyar vállalat összesen 2,1 milliárd forint értékben hajt végre beruházásokat, amelyekhez a kormánytól 690 millió forint támogatásban részesülnek - közölte a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképesség-növelő program csütörtöki szerződésátadó rendezvényén, Budapesten.

 Szijjártó Péter hozzátette, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően a három cég 820 munkahelyet véd meg.
    A miniszter ismertette: a Nagyhegyesi Takarmány Kft. beruházásaként Nagyhegyesen mintegy 900 millió forintból 1800 négyzetméteres új csarnok épül, új eszközöket, gépeket szereznek be, így az állateledel-gyártási kapacitásukat is tovább növelik. A szaloncukorgyártásban piacvezető szerepet betöltő Dolcetta Kft. békéscsabai gyárában 1100 négyzetméteres új gyártó- és raktárcsarnok jön létre 725 millió forintos beruházással. A MAM-Hungária Kft. Vas megyei gyárában, Vaskeresztesen a cumisüveg-gyártósort modernizálják és a termékvizsgálati laboratóriumot bővítik a 476 millió forintos beruházással.
    Nyemcsok Zoltán Gábor, a Dolcetta Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a harmincéves múltra visszatekintő békéscsabai cég közel százféle édesipari terméket gyárt, mintegy száz dolgozójuk van. A beruházással megduplázzák a termelési és logisztikai kapacitásukat, emellett terveik között szerepel a dolgozói létszám bővítése is.
    Herczeg Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő hozzátette: a Dolcetta Kft. a szaloncukor-gyártásnak köszönhetően a Kárpát-medencében is már piacvezetőnek számít.
    Kiss Katalin, a cumikat, cumisüvegeket és egyéb babaápolási termékeket gyártó MAM-Hungária Kft. ügyvezető igazgatója azt taglalta, hogy a koronavírus-járvány milyen kihívások elé állította a vállalatot, egyben köszönetet mondott a kormány által nyújtott támogatásért. Magyarországon a vállalat 1991 óta működik, jelenleg mintegy 470 munkavállalójuk van, a világ 56 országában találhatóak meg a termékeik. 2019-ben 46,9 millió eurós árbevételt könyveltek el, ebből 1,8 millió eurót magyar értékesítésből, a többit az exportból realizálták - tette hozzá.
    Hende Csaba (Fidesz) országgyűlési képviselő hozzátette, hogy a MAM-Hungária Kft. a dolgozók körében kedvelt munkahelynek számít, a cég folyamatosan törekszik a létszámbővítésre.
    Kiss Attila, a Nagyhegyesi Takarmány Kft. ügyvezető igazgatója közölte, hogy a vállalat 1993-ban alakult, tevékenységét takarmánygyártással, gabonaszállítással kezdte, ezt bővítették később hobbiállat-eledel gyártással. Tavaly a vállalat árbevétele elérte a 14 milliárd forintot, idén 17-18 milliárd forintra számítanak. Az árbevétel 75 százaléka exportból származik, fő piacuk Románia. Mintegy 250 embert foglalkoztatnak, újabb munkahelyek létesítését tervezik a jövőben.
    Kovács Gergely, Hajdúszoboszló alpolgármestere szerint Nagyhegyes elhelyezkedését tekintve viszonylag kiváltságos helyzetben van, a Hajdúszoboszló-Hortobágy-Debrecen urbanizációs háromszögének közepén.

MTI 2021. január 14.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.