Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A munkahelyvédelmi bértámogatást 9500 vállalat vette igénybe, ami 125 ezer munkavállalónak jelent többletbért - közölte az innovációs és technológiai miniszter kedden Kecskeméten.

Palkovics László öt cég képviselőinek adott át munkahelyvédelmi bértámogatói okiratot: a soltvadkerti Autócent Kft., petőfiszállási Gazda-Tej Szövetkezet, a mélykúti Hunent Zrt, a kecskeméti Szimikron Kft, a lajosmizsei Tanya Csárda Kft. részére.
A miniszter az átadás előtt elmondta: 2019-re a foglalkoztatottak száma 4,5 millióra nőtt, a munkanélküliek aránya 3,5 százalékra csökkent. Utóbbi adat európai szinten is a legjobbak közé tartozott - közölte.     
A koronavírus és annak gazdasági következményei azonban súlyos hatással vannak a munkaerőpiacra is - folytatta. Hangsúlyozta: az elmúlt évtized bizonyította, hogy a magyar emberek munkából akarnak és tudnak megélni. A kormány álláspontja ezért továbbra is az, hogy a lehető legtöbb munkahelyet meg kell védeni, amennyit a vírus mégis elpusztít, annyi újat kell létrehozni.     


A koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében döntött a kormány a gazdasági akcióterv végrehajtásáról, amely a jegybank által indított programokat is ideértve a GDP mintegy 20 százalékát csoportosítja át - mondta a miniszter.     
A gazdaságvédelmi akcióterv kiemelt célja a magyar emberek munkahelyeinek védelme, új munkahelyek teremtése - emelte ki.     
Palkovics László ismertetése szerint az elmúlt másfél hónapban csaknem negyedmillió ember munkahelyét sikerült megvédeni a munkahelyvédelmi bértámogatás és a versenyképesség-növelő bértámogatási program keretén belül. Hozzátette, hogy áprilishoz képest májusban harmadával kevesebb új álláskeresőt regisztráltak.     


A munkahelyvédelmi bértámogatásban részesült 125 ezer munkavállaló mellett a kutatás-fejlesztési munkakörben dolgozók után járó kedvezményre több mint 10 ezer munkavállalóra érkezett be kérelem. Bács-Kiskun megyében eddig a kormány 6500 munkavállalónak segített munkahelye megőrzésében. A cégek talpon maradása érdekében a teljes vállalati szektor likviditását biztosítják a hitel-, garancia- és tőkeprogramokkal.A vállalkozások ezen felül mindössze 0,1 százalékos kamattal, 9 havi bérre, 2 éves futamidejű munkahelymegtartó hitelt is kérhetnek -közölte.     

Salacz László fideszes országgyűlési képviselő elmondta: a kormány gyors, hatékony intézkedéseinek köszönhetően  Bács-Kiskun megyében 534 céget és  6560 munkahelyet sikerült megmenteni.     
Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere arról beszélt, hogy megbecsülik a munkavállalókat ilyen válságos helyzetben is, szavai szerint nemcsak akkor van szükség a munkavállalókra, amikor profitot termelnek, válság idején is kell gondoskodni róluk. Hangsúlyozta, hogy optimistán tekintenek a jövőbe.
 

MTI 2020. május 26.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.