2021. január 17. - 10:03

Semmiképpen nem szeretnének változtatni a hazai koronavírus-oltási terven - emelte ki az országos tisztifőorvos a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának adott interjúban.

Müller Cecília közölte: értesültek arról, hogy a jövő héten valószínűleg kevesebb vakcina érkezik majd. Mint mondta, többletkapacitás kialakítására készül az oltóaanyaggyártó Pfizer, ezért - valószínűleg technikai okokból - a gyárat erre fel kell készíteni.
    Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken beszélt arról, hogy a következő hetekben előfordulhatnak fennakadások a Pfizer és a BioNTech koronavírus-oltóanyagának európai szállításában, a két cég azonban garantálja, hogy 2021 első negyedévében teljesíti korábbi vállalásait. A Pfizer elismerte, hogy február elejéig még ideiglenes fennakadások lehetnek a belgiumi Puursban lévő üzemük bővítése miatt, de hangsúlyozta, hogy a bővítés következtében jelentősen nőnek majd gyártókapacitásaik.
    Müller Cecília a rádióinterjúban hangsúlyozta: készülnek arra, hogy semmiképpen ne kelljen csökkenteni a beadott védőoltások mennyiségét, ezért minden megtesznek azért, hogy hatékony és biztonságos vakcinát szerezzenek. Így az Európai Unión kívüli gyártókat is megkeres a magyar kormány.
    Az országos tisztifőorvos közlése szerint Magyarországon rend van az oltóhelyeken. Mindenkinek, aki megkapta az első védőoltást, rendelkezésére áll a második adag, amely feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a teljes immunitás kialakuljon - jelezte.
    Erről figyelemfelhívó levelet küldött az oltópontoknak, de eddig is ezt a gyakorlatot alkalmazták, mert szakmailag csak az helyes, ha az oltási sorozatot végigviszik - tette hozzá.
    Müller Cecília megköszönte a jelentkezést azoknak, akik regisztráltak a koronavírus elleni védőoltásra. Regisztráció védőoltásra: https://vakcinainfo.gov.hu/
    Kifejtette, szükség van információra ahhoz, hogy elérjék azokat, akik be akarják oltatni magukat, mivel nem egyszerű megszervezni ennyi ember beoltását. Bíznak abban - tette hozzá -, hogy a jelenleg még kételkedők is kérik az oltást.
    Az országos tisztifőorvos elmondta, hogy visszajelzés érkezik a megadott e-mail-címeken a jelentkezőkhöz. Tájékoztatást már küldtek, és megjelenik a felületen a visszajelzés is, hogy sikeres a regisztráció - jelezte.
    A regisztráció fontos ahhoz, hogy mindig elérjék az oltási terv alapján következő csoportot, és értesítést küldhessenek, hogy hol és mikor adják be az oltást - hangsúlyozta Müller Cecília.
    Az országos tisztifőorvos már megkapta a koronavírus elleni védőoltást, mint mondta, semmilyen mellékhatást nem észlelt, helyi tünetet sem, sőt, szinte még az oltás beadását sem érezte.

MTI 2021. január 17.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...
Magyarország rendkívül jelentős versenyelőnyre tesz szert azzal, hogy majdnem fél évszázad után újra kutatóűrhajóst küld a világűrbe Kapu Tibor személyében ezen a történelmi jelentőségű napon –...

A címlapról

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.