A fertőzések számának emelkedése ellenére sem következett be a koronavírus-járvány robbanásszerű terjedése, ebben nagy szerepe van annak, hogy az emberek betartják a kijárási korlátozást - jelentette ki az országos tisztifőorvos az operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília azt mondta: a kijárási korlátozás be fogja váltani a hozzá fűzött reményeket, "a járvány terjedésének megakadályozását". Magyarország még mindig a csoportos fertőzések fázisában van, a fertőzöttek száma egyenletesen oszlik el az országban, földrajzi gócpontokat nem sikerült azonosítani.


A fertőződések száma napról napra emelkedik, de ez az emelkedés egyenletes, "a tömeges megbetegedések küszöbén vagyunk" - közölte.
A tesztekkel kapcsolatban a szakember általánosságban elmondta: sokféle van a világban, jórészük "bevizsgálatlan", hiszen maga a járvány kényszerítette ki a gyártókból, hogy valamivel próbálják "megközelíteni" a betegséget, de ezek csak nagyon korlátozottan alkalmasak erre a célra.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ és a többi kijelölt intézmény - a vírus jelenlétének kimutatására szolgáló - laboratóriumi vizsgálatának eredményességéhez az kell, hogy a vírus kellő számban jelen legyen az orr- és garatmintában. Ekkor tudják kimutatni a vírus örökítő anyagát, de ez a vizsgálat csak egy adott, aktuális állapotot mutat, ebből bármiféle megbetegedési prognózist felállítani nem lehet. Ez az "aktuális állapot" azonban változhat, hiszen a betegség lappangási ideje 5-6, maximum 14 nap - ismertette.
Hozzátette: létezik egy olyan teszt, amely a szervezetben található, a vírussal szemben termelődő ellenanyagot tudja kimutatni, ez arra ad bizonyítékot, hogy az illetőben jelen volt a vírus, és a szervezet védekezése elindult.
Nincs olyan teszt, amely a járvány terjedését meggátolja, befolyásolja - hangoztatta. Müller Cecília továbbra is azt kéri mindenkitől, ha panaszai vannak, hívja fel háziorvosát, aki a mentőszolgálattal és egy infektológus szakemberrel közösen eldönti, szükség van-e laborvizsgálatra.
Az országos tisztifőorvos kérte, hogy az időseket ne hagyjuk magukra, a bevásárláson kívül tartsuk velük telefonon, illetve interneten a kapcsolatot.
A gyakorlati tanácsok között említette, hogy érdemes bevásárlólistával menni boltba, így elkerülhető az üzletben a "bolyongás". A csomagolt árut először szemrevételezzük, majd tegyük a kosárba, és kerüljük az egyes termékek tapogatását, fogdosását. Érdemes odafigyelni az árucikkek lejárati, fogyaszthatósági, minőségi idejére is. Fizetésnél inkább bankkártyát használjunk, és hazaékezés után azonnal mossunk kezet - mondta.
Kitért arra, hogy az az idő, amíg a megvásárolt cikkeket átadjuk családtagjainknak, nem számít szoros kontaktusnak, és ugyanez vonatkozik a postai úton érkező csomagok átvételre is. Az idősek lakásába azonban ne menjünk be, és hosszabb beszélgetést se kezdeményezzünk velük - hívta fel a figyelmet.

Kérdésre válaszolva Müller Cecília elmondta, hogy a mentő azokban az esetekben megy házhoz mintát venni, ha azt a háziorvos kéri. Jelezte, a mentőszolgálat újabb 55 mentőkocsit állított be ezekre a feladatokra, és az esetek nagy részében 24 órán belül a helyszínre ér. Csaknem nyolcszáz címet kaptak a mentők. Mindenkitől türelmet kérnek - mondta, hozzátéve, hogy ezek nem számítanak sürgős kiszállásnak. Hozzátette: ha ujjbegyvérből történik a mintavétel, annak nincs semmilyen előírása a beteg részéről, a légúti mintavétel előtt azonban sem enni, sem inni nem szabad.
Ehhez kapcsolódóan elmondta: tudják, hogy

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...

A címlapról

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.