2020. december 21. - 13:05
A kormány úgy döntött, hogy szentestére, azaz december 24-éről 25-ére virradó éjjelre felfüggeszti a kijárási tilalmat - jelentette be a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői online sajtótájékoztatón.
Kiss Róbert elmondta: a kormány döntése értelmében a
magánrendezvények, családi rendezvények 10 résztvevős korlátját
továbbra is úgy kell érteni, hogy abba nem számítanak bele a 14 év
alatti gyermekek.
A kormány arról is döntött, hogy hétfő
éjféltől, azaz december 22-én 0 órától megtiltja az Egyesült
Királyságból érkező személyforgalmú repülőgépek leszállását,
beleértve az üzleti célú magánrepülőgépekét is. Az áruforgalom
zavartalanul folyik - tette hozzá.
Kiss Róbert beszámolt arról is, hogy a
hétvégén a rendőrök a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül
hagyása miatt 770 ember ellen intézkedtek, közülük 700-zal szemben
azért, mert a tízezer lakosúnál nagyobb településeken megszegték a
maszkviselésre vonatkozó önkormányzati rendeletet.
Tömegközlekedési eszközökön és a
megállókban a szabálytalan maszkviselés miatt nyolc esetben, az
üzletekben és a bevásárlóközpontokban pedig 62 emberrel szemben
intézkedtek, mert nem vagy nem megfelelően viselték a maszkot.
A védelmi intézkedésekről szóló
kormányrendelet szeptember 21-ei hatálybalépése óta 14 888
intézkedés történt a maszkviselés figyelmen kívül hagyása miatt -
tette hozzá.
Elmondta azt is, hogy egy üzletet zárattak
be hét napra: december 18-án egy tiszadobi gazdaboltban - többszöri
ellenőrzés során - a tulajdonos egyik alkalommal sem viselte a
maszkot. A jogszabály hatálybalépése óta 101 létesítményt, üzletet,
szolgáltatóegységet zártak már be a rendőrök ideiglenesen.
A boltokra, vendéglátóhelyekre,
szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok
megszegése miatt eddig 627 rendőri intézkedésre volt szükség, ebből
168 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt
megállapítható, 459-ben pedig az üzletek korlátozott
nyitvatartására és az üzletben tartózkodásra vonatkozó szabályokat
nem tartották be.
Kiss Róbert közölte: a hétvégén 1400
emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a kijárási és a közterületi
magatartási szabályok megsértése miatt, közülük 1322-en ténylegesen
megszegték a kijárási korlátozást, 78-an pedig nem tartották be a
kutyasétáltatás 500 méteres körzetére vonatkozó szabályt. A
november 4-én hatályba lépett kijárási korlátozás és a november
11-étől érvénybe lépett kijárási tilalom ellenőrzése óta 15 436
esetben intézkedtek.
A hétvégén a Magyarország területén
átutazás szabályainak megsértése miatt 471-szer intézkedtek a
rendőrök. A beutazási korlátozásról szóló kormányrendelet
szeptember 1-jei hatálybalépése óta 8270 alkalommal intézkedtek a
rendőrök a szabályok megsértőivel szemben.
Kiss Róbert elmondta azt is, hogy a
hétvégén 13 081 hatósági házi karantént rendeltek el. Jelenleg 32
486-an vannak hatósági házi karanténban, közülük 3951-en
regisztráltak az online ellenőrzésre fejlesztett mobilalkalmazásra.
A rendőrök 49 015 helyszíni ellenőrzést tartottak a hatósági házi
karanténban levőknél a hétvégén.
A járvánnyal összefüggésben március óta 505
büntetőeljárás indult, eddig 99 gyanúsítottat hallgattak ki.
MTI 2020. december 21.