Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Hétvégén a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 683 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert alezredes közölte: a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatálybalépése óta 9677 intézkedés történt a maszkviselés figyelmen kívül hagyása miatt.

    A rendőrök a hétvégén a tízezernél több lakosú települések önkormányzati rendeleteiben meghatározott maszkviselési kötelezettségek megszegése miatt 585 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök, tömegközlekedési eszközökön és a megállóhelyeken 9, míg üzletekben és bevásárlóközpontokban 89 emberrel szemben, mert nem vagy nem megfelelően viselték a maszkot.
    Elmondta azt is, hogy a hétvégén nyolc üzletet, vendéglátóhelyet zárattak be ideiglenesen szabálytalanságok miatt. A jogszabály hatálybalépése óta 85 létesítményt, üzletet, szolgáltatóegységet zártak már be a rendőrök és 514 emberrel szemben intézkedtek a korlátozott nyitvatartásra, egyes üzletek nyitvatartásának tilalmára vonatkozó szabály megsértése miatt: 138-an üzemeltetők, tulajdonosok voltak, 376-an pedig a bent tartózkodás tilalmát szegték meg.
    Kiss Róbert tájékoztatása szerint a hétvégén 1293 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a kijárás és a csoportosulás tilalmának megsértése miatt, közülük 1258-an ténylegesen megszegték a kijárási korlátozást, kilenc ember nem tartotta be a kutyasétáltatás 500 méteres körzetére vonatkozó szabályt, 26-an pedig a közterületi csoportosulás tilalmát sértették meg. A november 4-én hatályba lépett kijárási korlátozás és a november 10-étől érvénybe lépett kijárási tilalom ellenőrzése óta 8079 emberrel szemben intézkedtek.
    A hétvégén a Magyarország területén átutazás szabályainak megsértése miatt 140-szer intézkedtek a rendőrök. A beutazási korlátozásról szóló kormányrendelet szeptember 1-jei hatálybalépése óta 6631 alkalommal intézkedtek a rendőrök a szabályok megsértőivel szemben.
    Kiss Róbert elmondta azt is, hogy a hétvégén 19 826 hatósági házi karantént rendeltek el. Jelenleg 48 796-an vannak hatósági házi karanténban, közülük 3782-en regisztráltak az online ellenőrzésre fejlesztett mobilalkalmazásra. A rendőrök 58 208 helyszíni ellenőrzést tartottak a hatósági házi karanténban levőknél a hétvégén.
    Kiss Róbert egy kérdésre válaszolva elmondta: a beutazási korlátozással kapcsolatos kormányrendelet szabályozza az üzleti, illetve gazdasági célú utazásokra vonatkozó rendelkezéseket. E szerint ha a nem magyar állampolgár vagy a magyar állampolgár Magyarországról történő kiutazásának célja üzleti, gazdasági tevékenység folytatása, és ezt Magyarországra történő visszautazása során igazolja, az ország területére korlátozás nélkül beléphet. Az üzleti és gazdasági tevékenység folytatásának igazolására szolgáló nyomtatvány megtalálható a rendőrség honlapján - tette hozzá.

MTI 2020. november 30.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.