Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 267 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök kedden - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a szerdai online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert alezredes elmondta: a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatályba lépése óta összesen már 10 177 rendőri intézkedés történt a maszkviselés figyelmen kívül hagyása miatt.

    A rendőrök kedden a tízezer lakosúnál nagyobb települések önkormányzati rendeleteiben meghatározott maszkviselési kötelezettségeinek megszegése miatt kedden 235 emberrel szemben léptek fel. Közülük 38 embert figyelmeztettek, 131 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki, és 66 esetben szabálysértési feljelentést tettek - ismertette az alezredes.
    Hozzátette: a maszkviselési szabályok be nem tartása miatt kedden a tömegközlekedési eszközökön és azok várakozóhelyein 11 emberrel, míg a kereskedelmi üzletekben és bevásárlóközpontokban 21 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök.
    A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 524 rendőri intézkedésre volt szükség, ebből 145 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 379-ben pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására vonatkozó szabályokat nem tartották be.
    A kijárási tilalom szabályait 268-an szegték meg, ketten pedig azt a szabályt nem tartották be, hogy a kutyát csak a lakóhely 500 méteres körzetében lehet a tilalom idején sétáltatni. A kijárási korlátozás november 4-étől, a kijárási tilalom november 11-étől van hatályban. November 4-étől a rendőröknek 8608 szabályszegővel szemben kellett intézkedniük.
    Kedden is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 71 esetben léptek fel. Az átutazókat szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 6752 alkalommal intézkedtek.
    Az elmúlt napon 19 859 alkalommal ellenőrizték személyesen a rendőrök a hatósági házi karanténban lévőket. Kedden 7029 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, így 44 318-an vannak hatósági házi karanténban. Közülük 3389-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, hogy betartják-e a karanténszabályokat.
    Arra a felvetésre, hogy sok siket és nagyothalló embernek nehézséget okoz a maszkhordás a jeleléssel történő kommunikációban, mivel annak része a szájról olvasás is, az alezredes azt mondta: a rendőri ellenőrzésekkor minden esetben méltányosan fognak eljárni. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a maszkviselés kötelezettségét az emberek testi épsége, egészsége érdekében írták elő.
    Ugyancsak kérdésre válaszolva elmondta: a napi fogyasztási cikkeket árusító üzletek vagyonőrei, biztonsági őrei és hiányukban a kiszolgáló is jogosult arra, hogy elkérje az idősek sávjában vásárolni szándékozótól a személyi igazolványát annak érdekében, hogy megbizonyosodjon az életkoráról. Ha erre a vevő nem hajlandó, az őr megtagadhatja az üzletbe belépést, az eladó pedig a kiszolgálást.

MTI 2020. december 2.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.