Jó ütemben halad a konténerkórház építése Kiskunhalason, már a lélegeztetéshez szükséges eszközöket is beszerelték - mondta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője szerdán online sajtótájékoztatón.

Lakatos Tibor ismertette: a kormány újabb 15 milliárd forintot különített el beszerzésre, így az operatív törzs utasítása alapján folytatódhat a védőeszközökkel történő ellátás.

Beszámolt arról is, hogy Budapesten, a Hungexpo területén 330 személyes ideiglenes kórházat alakítottak ki, amely bővíthető. Hangsúlyozta: ezeket az ideiglenes létesítményeket csak akkor fogják használni, ha a normál kórházi kapacitások nem lennének elegendők.

Közölte: folyamatos a lélegeztetőgépek, az orvosi maszkok és speciális védőeszközök, valamint a gumikesztyűk beszerzése, továbbá a magyar gyártás beindításával a kórházak fertőtlenítő eszközökkel való ellátása sem fog akadályt jelenteni.

Az operatív törzs elrendelte az intenzív osztályok kapacitásának bővítését, ez folyamatosan zajlik az országban - mondta. Hozzátette: ahogy beérkeznek a lélegeztetőgépek, egyre több intenzív ágyat tudnak biztosítani. Ebben a munkában a megyei védelmi bizottságok nyújtanak segítséget.

Kitért arra is, hogy néhány településen a polgármesterek kijárási tilalmat rendeltek el, ezekkel az intézkedésekkel kapcsolatban a kormánymegbízottak törvényességi észrevételt fognak tenni az érintett önkormányzatoknál.

Jelezte: az operatív törzs reggeli ülésén áttekintették azokat a korlátozó intézkedéseket, amelyeket Olaszország, Ausztria és Magyarország vezetett be a vírus terjedésének megakadályozása, illetve a terjedés sebességének csökkentése érdekében. Elemzésük szerint Ausztriában a helyben elrendelt karanténok, valamint a határellenőrzés visszaállítása, a Magyarországra történő beléptetési szabályok szigorítása, valamint a hatósági házi karantén elrendelése a fertőzött területről érkezők esetében hatékony intézkedéssorozatnak bizonyult. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy "lassítsuk a járvány terjedését, és lehetőséget teremtett arra is, hogy felkészüljünk" a tömeges megbetegedések időszakára - mondta Lakatos Tibor.

Tájékoztatása szerint Magyarország határátkelőinél folyamatos a be- és kilépő forgalom, várakozásra Röszkén a belépő irányban, Csanádpalotán a kilépő teherforgalomban és személyforgalomban lehet számítani, valamint Ártándnál a ki- és belépő teherforgalomban.

Kérdésre válaszolva Lakatos Tibor elmondta: a hatósági házi karantént azoknál rendelték el eddig az illetékes járványügyi hatóságok, akik olyan fertőzött területről érkeztek vagy olyan kontaktszemélyek voltak, akik veszélyeztethették mások egészségét. Leszögezte: fertőzött beteget eddig nem helyeztek el hatósági házi karanténban, őket egészségügyi intézményekben helyezték el. Hozzátette: a tömeges megbetegedések időszakában, a későbbiekben ez az intézkedés változhat.

Aki hatósági házi karanténban van és megszegi az elkülönítésre és megfigyelésre vonatkozó szabályokat, szabálysértést követ el, velük szemben a rendőrség figyelmeztetést, helyszíni bírságot alkalmazhat vagy feljelentést tehet, de a járványügyi hatóságok is bírságot szabhatnak ki rájuk. A rendőrség által alkalmazott szankciókról elmondta: két embert figyelmeztettek, 26 emberrel szemben szabtak ki helyszíni bírságot 31 500 és 50 000 forint közötti összegben. Szabálysértési feljelentést 157 fővel szemben tettek, ezek az eljárások folyamatban vannak és a kiszabható legmagasabb bírság összege 150 ezer forintig terjed.

Az üzletek

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...

A címlapról

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.