Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Folyamatos az új eszközök beszerzése - mondta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője kedden online sajtótájékoztatón.

Hajnalban befejeződött azoknak a védőeszközöknek a kiszállítása, amelyeket a kórházak intenzív osztályain dolgozóknak szántak - közölte Lakatos Tibor ezredes.
Hozzátéve: kedd reggel újabb hárommillió maszk, százezer teszt és 86 lélegeztetőgép érkezett repülőn Kínából.
Hangsúlyozta: az eszközök utánpótlása, új eszközök beszerzése folyamatos, a jelenlegi készletek és a tervezett beszerzések biztosítják a megfelelő mennyiségű védőeszközt az egészségügyi dolgozóknak és azoknak, akik közvetlen érintkezésbe kerülhetnek fertőzöttekkel.
Arra a kérdésre, kik kapják a legutóbb érkezett hárommillió maszkot, elmondta: a legfontosabb most az egészségügyi dolgozók egészségének védelme, ezért először őket látják el védőeszközzel, majd azokat a rendőröket, katasztrófavédelmiseket és katonákat, akik például járványügyi hatósági ellenőrzéseket végeznek vagy a határátkelőhelyeket ellenőrzik. Harmadsorban pedig azok kapják ezeket a maszkokat, akiknek fontos a részvételük a védekezésben.

Illusztráció: MTI/Balogh Zoltán, Országos Korányi Pulmonológiai Intézet

Egyre többen szegik meg a koronavírus elleni védekezés keretében hozott előírásokat - közölte Lakatos Tibor.
Hozzátette: 4207-en vannak hatósági házi karanténban, őket több mint 26 ezer alkalommal ellenőrizték, csak az elmúlt 24 órában 3689 ilyen ellenőrzést hajtottak végre. A hatósági házi karantén szabályainak megszegése miatt 177 esetben állapítottak meg szabálytalanságot, 24 emberrel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, 130 ellen szabálysértési feljelentést tettek.
Kiemelte: a hatósági intézkedéseket azért hozták, mert a fertőzésnek kitettek - akik például külföldön jártak - hordozók lehetnek, más embereket is megfertőzhetnek, esetleg olyanokat is, akiknél ez halállal járhat.
A honvédelmi irányítócsoportokkal kapcsolatos kérdésre válaszolva Lakatos Tibor azt mondta, ezek azoknál a cégeknél működnek, amelyek fontosak a lakosság ellátása szempontjából vagy a védekezéshez szükséges tevékenységet végeznek. A csoportok feladata jelenteni az ellátásban kialakuló esetleges problémákat, hogy a szükséges intézkedéseket meg tudják hozni és fenn tudják tartani a vállalatok működését. Hozzátette: ha szükségessé válik e vállalatok körének bővítése, akkor ezt megteszik.
Közölte azt is, hogy egyre több csaló próbál hasznot húzni a járványból, ilyen ügyekben már 14 eljárás indult. Rémhírterjesztés miatt 16, közveszéllyel fenyegetés miatt 13 eljárás indult. Az üzletek nyitva tartását továbbra is ellenőrzik; már negyven szabálysértési feljelentést tettek a szabályok megszegése miatt és 16 helyszíni bírságot szabtak ki - ismertette.
Az ország határain gördülékeny a be- és kilépés - mondta -, nagyobb várakozás a kilépésnél a teherforgalomban Udvarnál van, Parassapusztánál pedig a belépő személy- és teherforgalomban. Szólt arról is, hogy a megyei védelmi bizottságok megkezdték működésüket, területi szinten koordinálják a védekezést.
Lakatos Tibor emlékeztetett: április 15-étől 15 ezer forintra emelkedik a PIN-kód nélküli fizetés lehetősége, és utalt arra is, hogy hétfőn megjelentek a Magyar Közlönyben a további gazdaságvédelmi intézkedésekről szóló rendeletek.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.