2021. január 06. - 13:44
Szerdától feloldották a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága területéről induló polgári légi járművek leszállási tilalmát Magyarországon - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a szerdai online sajtótájékoztatón.
Kiss Róbert alezredes tájékoztatása szerint a Magyar Közlönyben
kedden megjelent kormányrendelet értelmében Magyarország nemzetközi
légi kikötői szerdától ismét fogadhatnak az Egyesült Királyságból
induló személyforgalmi - egyaránt menetrend szerinti és nem
menetrend szerinti - polgári légi járműveket.
Hangsúlyozta: a leszállási tilalom a
beutazási korlátozásokat nem érintette, így az Egyesült Királyság
területéről Magyarországra személyforgalomban érkező magyarok a
jogszabály által előírt karanténkötelezettség alapján, a
járványügyi hatóság egyedi közigazgatási döntése nélkül is
automatikusan hatósági házi karanténba kerülnek.
Ismertette: kedden a rendőrök a
maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 215
emberrel szemben intézkedtek, közülük 190-nel szemben azért, mert a
tízezer lakosnál nagyobb településeken megszegték a maszkviselésre
vonatkozó önkormányzati rendeletet. Közülük 42-őt figyelmeztettek,
57-en helyszíni bírságot kaptak, 91 embert pedig feljelentettek a
rendőrök.
Tömegközlekedési eszközökön, azok
várakozóhelyein a szabálytalan maszkviselés miatt kedden öt esetben
intézkedtek. Üzletekben és bevásárlóközpontok területén 20 emberrel
szemben intézkedtek a rendőrök, mert nem vagy nem megfelelően
viselték a maszkot.
A védelmi intézkedésekről szóló
kormányrendelet szeptember 21-ei hatálybalépése óta 17 939
intézkedés történt a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül
hagyása miatt.
Az üzletekre, vendéglátóhelyekre,
szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok
megszegése miatt eddig 685 rendőri intézkedésre volt szükség, ebből
189 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt
megállapítható, 496 esetben pedig az üzletek korlátozott
nyitvatartására és az üzletben tartózkodásra vonatkozó szabályokat
nem tartották be.
Kiss Róbert tájékoztatása szerint kedden
366 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a kijárási tilalom
megszegése miatt, további öt ember a kutyasétáltatás szabályait nem
tartotta be, nyolc emberrel szemben pedig azért léptek fel, mert a
tiltás ellenére a közterületen gyülekezett vagy csoportosult. A
kijárási korlátozás november 4-én lépett hatályba, amelyet november
11-én a kijárási tilalom váltott fel; november 4-étől a rendőröknek
21 863 szabályszegővel szemben kellett intézkedniük.
Kedden a Magyarország területén átutazás
szabályainak megsértése miatt 55-ször intézkedtek a rendőrök. A
beutazási korlátozásról szóló kormányrendelet szeptember 1-jei
hatálybalépése óta 9214 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a
szabályok megsértése miatt.
Kiss Róbert elmondta azt is, hogy hétfőn
2590 hatósági házi karantént rendeltek el. Jelenleg 20 657-en
vannak hatósági házi karanténban, közülük 2465-en regisztráltak az
online ellenőrzésre fejlesztett mobilalkalmazásra. A rendőrök 9765
helyszíni ellenőrzést tartottak a hatósági házi karanténban
lévőknél kedden.
MTI 2021. január 6.