2020. december 28. - 14:49

A vakcina megérkezése a járvány elleni védekezés új szakaszát jelenti, de továbbra is szükség van a lakosság fegyelmezettségére a járványügyi intézkedések betartásában - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős testület hétfői online sajtótájékoztatóján.

Galgóczi Ágnes közölte: a járvány kezdetétől erre vártak, vagyis arra, hogy a kutatók kifejlesszék a speciális védelmet jelentő, mindenki számára elérhető védőoltást, amellyel a járványt meg lehet állítani. Felidézte: néhány napja a Pfizer-vakcina kapta meg elsőként az Európai Gyógyszerügynökség engedélyét, és szombaton az első 9750 adagot tartalmazó vakcinaszállítmány megérkezett Magyarországra, a kijelölt öt ponton pedig megkezdődött a kórházi ápolók és orvosok oltása.
    Hozzátette: amint újabb vakcinaszállítmányok érkeznek, folytatódik az egészségügyi dolgozók beoltása, és 2021 első felében - miután várhatóan újabb oltások kapják meg az engedélyt - "több vakcinából választva, nagyobb mennyiségben a tömeges oltás is elkezdődhet".
    Emlékeztetett: a kormány 17,5 millió adag oltóanyagot kötött le különböző gyártóknál, a Pfizeren kívül a Modernánál, a Jansennél, a CureVacnál, az Astra-Zenecánál, a Sanofi-GSK-nál és a Novavaxnál. Ezeknek a felhasználása az engedélyeztetésük után kezdődhet.
    Magyarország az orosz és a kínai vakcinákat is vizsgálja, hiszen minden lehetőséget szeretnének kihasználni, hogy a magyar emberek megkaphassák a védőoltást - mondta Galgóczi Ágnes.
    Hangsúlyozta, az oltások megkezdésével természetesen nem lehet feladni a védekezést. Ezért mindenkitől azt kérte, a járvány lassítása és az egészségügyi rendszer működőképességének megőrzése érdekében tartsa be a higiénés szabályokat és a járványügyi intézkedéseket.
    Az osztályvezető kifejtette, sok országgal ellentétben Magyarországon biztatóan alakulnak a járványügyi adatok, és a cél az, hogy ezt megőrizzük. Vasárnap 609 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel 316 669-re emelkedett a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 114 többségében idős, krónikus beteg, ezzel az elhunytak száma 9161-re emelkedett. 6261 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 448-an vannak lélegeztetőgépen.
    Kérdésre válaszolva elmondta, a lakosság 60 százalékának beoltása szükséges a nyájimmunitás kialakulásához. Azoknak is javasolt az oltás beadása, akik három hónapnál régebben már igazoltan átestek a fertőzésen. A vakcina beadásáról egy kérdőív kitöltése és rövid vizsgálat után az oltóorvos dönt. Az oltás előtt lehet enni és inni is - jegyezte meg.
    Galgóczi Ágnes közölte azt is, hogy a vakcinát eddig megkapó több mint ezer egészségügyi dolgozónál nem tapasztaltak különösebb oltási reakciót.

MTI 2020. december 28.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...

A címlapról

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.