2020. december 28. - 11:18
Januártól hárommillió forintos otthonfelújítási támogatás, februártól pedig kedvezményes otthonfelújítási kölcsön is segíti a családok otthonteremtési terveit - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn az MTI-vel.
Novák Katalin a közleményben emlékeztetett: a legfeljebb 3
millió forintos otthonfelújítási támogatás azoknak a legalább egy
gyermeket - 12 hetes magzati kortól 25 éves korig - nevelő vagy
váró családoknak szól, amelyek meglévő otthonukat szeretnék
korszerűsíteni. A támogatásból a kiadások teljes összegének maximum
fele finanszírozható, anyagköltségre és munkadíjra fele-fele
arányban.
A megváltozott munkaképességű vagy
fogyatékkal élő gyermeket nevelő szülők a gyermekük életkorától
függetlenül vehetik igénybe a támogatást - tette hozzá.
Azok, akik a felújításhoz nem rendelkeznek
kellő mértékű önerővel, kedvezményes otthonfelújítási kölcsönt
vehetnek igénybe: legfeljebb 6 millió forintot vehetnek fel maximum
10 éves futamidővel és 3 százalékos kamattal.
A feltételeknek megfelelő igénylőknek a
kölcsön felvételét és a munkálatok befejezését követően kell
elszámolniuk a számlákkal, hogy kölcsönösszegük az állami
támogatásként járó maximum 3 millió forinttal csökkenjen. Erre egy
teljes év áll majd a rendelkezésükre.
Emellett sok intézkedés az új otthont
vásárló vagy építtető családokat is támogatja, ilyen az
áfacsökkentés, a családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok)
vásárolt vagy építtetett új otthonhoz kapcsolódó áfa-visszatérítés,
a csokkal vásárolt használt vagy új ingatlanok illetékmentessége és
a tetőtér beépítésének támogatása is.
Az otthonfelújítási támogatás lehetősége
tovább bővíti a családok mozgásterét. A kormány a
koronavírus-járvány alatt is kiemelten támogatja a családokat, nem
szűkíti, hanem bővíti a családtámogatásokat és az otthonteremtési
programot - olvasható a közleményben.
MTI 2020. december 28.