Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A globális koronavírus-járvány miatt kialakult krízishelyzetnek leginkább kitett szektorok azonnali segítséget kaptak a kormánytól a magyar gazdaság és a munkahelyek védelme érdekében; a szakmunkás minimálbért kereső munkavállaló után mintegy 71 ezer forintról mond le havonta az államkassza, csak azért, hogy az érintett vállalkozások megőrizhessék dolgozóik állását - nyilatkozta Tállai András, a Pénzügyminisztérium (PM) parlamenti államtitkára.

Az elmúlt két hét gazdaságvédelmi intézkedései csaknem 90 milliárd forintot hagynak a magyar gazdaságban - emlékeztetett az államtitkár hozzátéve, hogy a kormány jelenleg minden idők legnagyobb gazdaságélénkítő csomagján dolgozik.

A gazdaságvédelmi intézkedések közül a nehéz helyzetbe került cégek négyhavi járulékmentességét emelte ki. Közölte, az azonnali segítségre szoruló mintegy tizenhárom ágazatban, így a turizmusban, a taxis és belvízi személyszállításban, a vendéglátó-, szórakoztató-, média- és filmiparban tevékenykedőkre, továbbá a szerencsejáték-, előadóművészi, rendezvényszervezői, fizikai közérzet javító és sportszolgáltatást nyújtó gazdálkodókra, speciális szabályokat hozott a kormány. Ezekben az ágazatokban márciusra, áprilisra, májusra és júniusra vonatkozóan a munkáltatók mentesülnek a munkabér utáni közterhek megfizetése alól, a munkavállalók munkabérét terhelő járulékok közül pedig kizárólag a 4 százalékos természetbeni egészségbiztosítási járulékot kell megfizetni 7710 forintos legmagasabb összegben - sorolta az adóügyi könnyítéseket az államtitkár.

Tállai András leszögezte: az adócsökkentés jelentős segítséget nyújt a koronavírus-világjárványnak leginkább kitett gazdasági szereplőknek. Az államkasszának nem kell megfizetni a 17,5 százalékos mértékű szociális hozzájárulási adót és a másfél százalékos szakképzési hozzájárulást, illetve a munkavállalótól is csak a személyi jövedelemadót, illetve maximum 7710 forint járulékot kell levonni. Így egy szakmunkás minimálbért kereső munkavállaló után mintegy havi 71 ezer forintról mond le a költségvetés azért, hogy megvédje az érintett szektorban dolgozók munkáját - magyarázta.

A kormány a munkahelyek megvédése mellett a lehető leggyakorlatiasabb segítséget nyújtja a vállalkozásoknak - tért ki a jogi szabályozásra az államtitkár. A koronavírus világjárvány hatásának leginkább kitett mintegy tizenhárom ágazatban tevékenykedőknél nem a papír (vagyis a bejelentett tevékenység) számít, hanem az elmúlt fél évben valójában és ténylegesen végzett tevékenység. Így például nem mérvadó az, hogy szerepel-e a cég társasági szerződésében vagy más nyilvántartásában a járulékkedvezményre jogosító tevékenység vagy sem. Csak az számít, hogy a március 24-ét megelőző hat hónapban melyik tevékenységből szerezte a vállalkozás a legtöbb bevételét. A mentesség akkor jár, ha az úgynevezett tényleges főtevékenységből származó összeg meghaladta az összbevétel harminc százalékát, és ha a tevékenységi kör a járulékkedvezményre jogosító tevékenységek között szerepel - húzta alá az államtitkár.

Tállai András elmondta, hogy a négyhavi járulékmentesség nemcsak az általános szabályok szerint adózó egyéni vállalkozókat és cégeket érinti, hanem a kivásokat is, hiszen a járulékkedvezménnyel érintett kivások esetében a kisvállalati adó alapjába nem kell beleszámítani a személyi jellegű kifizetések összegét.

 

Forrás: MTI
 

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.