2021. január 31. - 08:11
Egyre nő a bizalom a koronavírus elleni oltásban - mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Merkely Béla elégedettséggel jelentette be, hogy a Semmelweis
Egyetemen az orvosok 99,9 százalékát beoltották, a szakdolgozók
esetében ez az arány 87 százalékos. Hozzátette: kollégái
csütörtöktől vasárnapig több mint 15 ezer, idősotthonban dolgozó és
lakó magyar állampolgárt oltanak, és várják a további feladatokat
is.
Hangsúlyozta: az oltásnak semmi szövődménye
nincs, és a legjobb megoldás, hogy a védettséget egyéni, családi és
nemzeti szinten megszerezzék az emberek. Megjegyezte: az oltás
okozhat reakciókat, de korántsem járhat olyan súlyos betegséggel,
mint amit a koronavírus okozhat. Ráadásul nem lehet előre jelezni,
hogy kinél lesz súlyos lefolyású a megbetegedés - tette hozzá.
Ha valakit beoltanak, onnantól kezdve
szinte százszázalékos valószínűséggel el tudja kerülni a súlyos
lefolyású megbetegedést, és az egész betegség egy náthává tud
szelídülni - fogalmazott.
Merkely Béla szerint előnyt jelent az, hogy
Magyarországon már öt engedélyezett vakcina van. Az a fontos, hogy
minél több oltás álljon rendelkezésre, és minél gyorsabban
történjen meg az egész nemzet szintjén az oltás, hiszen ez a
feltétele annak, hogy vissza tudjon térni az ország a normális
élethez, és a lehető legtöbb emberéletet tudják megmenteni -
foglalta össze a rektor.
Ha két hónap alatt be lehetne oltani a
magyar lakosságot, akkor májustól mindannyian biztonságban
lehetnénk - mondta.
Merkely Béla beszélt a kínai Sinopharm
oltóanyagáról, amely technológiájában olyan, mint az influenza
elleni vakcina, elölt vírust tartalmaz. Ez az a módszer, amit már
ötven éve alkalmaznak, és jelentős tapasztalat van róla -
közölte.
A rektor szerint meg kell adni a
lehetőséget arra, hogy minél nagyobb számban és minél gyorsabban
lehessen oltani. Az oltóanyagok sokasága többletlehetőséget ad -
emelte ki.
Hozzátette: azok az országok, amelyek
elhúzzák az oltási programjukat akár egy teljes évre, sokkal
nagyobb veszteséget szenvednek el, mint azok, amelyek képesek
lesznek arra, hogy akár néhány hónap alatt beoltsák a lakosság
jelentős részét. A beoltott és a betegségen átesett emberek így
biztosítják azt a nyájimmunitást, amelynek köszönhetően az
esetszámok radikálisan csökkenni fognak, és vissza lehet térni a
mindennapi élethez - jelentette ki Merkely Béla.
A vakcinákról elmondta: az AstraZeneca, a
Sinopharm oltásai és Szputnyik vakcina már régóta ismert
technológiára épül, a két legújabb mRNS alapú oltóanyag, a
Pfizer/BioNTech és a Moderna viszont új módszerrel dolgozik. Utóbbi
kettő előnye az, hogy a jövőben az új típusú világjárványokra
sokkal gyorsabban lehet majd vakcinát előállítani, hiszen ha
megismerik a vírus fehérjéit, akkor elképzelhető, hogy akár hat
héten belül lehet megfelelő vakcinát gyártani.
Merkely Béla fontosnak nevezte az oltással
kapcsolatos bizalmat. Hangsúlyozta: az oltás volt az az orvosi
felfedezés, amely a legtöbb életet mentette meg a világon.
Emlékeztetett arra, száz évvel ezelőtt szinte minden családban volt
olyan gyermek, aki valamilyen fertőzés miatt meghalt.
A rektor kitért az Európában először
Magyarországon alkalmazott új koronavírus-ellenes infúzióra is. Ezt
az egyébként nem