Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2021. január 11. - 09:45

Különböző programokon keresztül tavaly mintegy 1400 beruházást támogatott a kormány. A beruházók azt vállalták, hogy 264 600 munkahelyet megőriznek és több mint 12 600-at létrehoznak - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Menczer Tamás elmondta: a koronavírus-járvány miatt indított programokon keresztül támogatott cégek 85 százaléka magyar volt.
    Felhívta a figyelmet, hogy a Site Selection amerikai lap harmadjára választotta Magyarországot a világ tíz legkedveltebb befektetési helyszíne közé.
Az államtitkár szerint ennek több oka van: egyrészt a befektetők a politikai stabilitást keresik, másrészt a szorgalmas, képzett és tehetséges munkaerőt, harmadrészt pedig az infrastruktúrát. Ezek mind rendelkezésre állnak Magyarországon, és a kormány programjai is vonzók - mondta.
    Hozzátette, figyelembe kell venni azt is, hogy a járvány hatására a cégek gyárakat zártak be a világ számos pontján, és egy új verseny indult, hogy a gyártókapacitásokat hova helyezzék el.
"Magyarország ebbe a versenybe benevezett, mondhatnám, hogy ebbe a versenybe is, és ennek köszönhető, hogy egyre több vállalkozás, egyre több nemzetközi cég figyel fel ránk" - fogalmazott Menczer Tamás.
    Arra a felvetésre, hogy Magyarország több vakcinagyártóval is tárgyal, azt monda, a kormány minden lehetséges forrást megvizsgál, hiszen az a cél, hogy megmentse az emberek életét. Mivel a Pfizer-vakcinából csak kevés érkezik, ezért más oltóanyagra is szükség van.
A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, a közös uniós vakcinabeszerzés "nem lett volna rossz ötlet, de az a gond, hogy ezt elrontották, mert csak késve szerződött Brüsszel, például a Pfizer-BioNTech cégekkel.
    Hozzátette, míg az unió novemberben, addig az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság már júliusban szerződést kötött a gyártóval. "Tehát Brüsszel elkésett és kisebb mennyiségre kötött szerződést" - hívta fel a figyelmet.

MTI 2021. január 11.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.