A csúszó szabályozással kézben tudjuk tartani a járványt, eljött az idő, hogy az emberek normális, megszokott életét és a gazdaság válság előtti működését - amennyire lehet - helyreállítsuk - mondta el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Magyar Hírlapnak.

A napilap keddi számában megjelent interjúban a miniszter hangsúlyozza: a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntési mechanizmus komoly tudományos alapokra, matematikai és epidemiológiai modellszámításokra támaszkodik. Ezek alapján dolgozták ki és ültették át a gyakorlatba az úgynevezett csúszó mód szabályozást. Ennek lényege egyszerűen fogalmazva a "húzd meg, ereszd meg" - ez azt jelenti, hogy három kritérium optimális viszonyát kell tudni meghatározni és folyamatosan szabályozni: az egyik a vírus terjedésének egészségügyi következményei, különösen a kórházi kezelésre szoruló betegek száma, a másik a gazdaság állapota, a harmadik a társadalmi, közösségi élet minősége.

A március tizenegyedikén kihirdetett veszélyhelyzet és rendkívüli jogrend keretében számos szigorító intézkedést, például a határzárat, a kórházi és házi karantént, a közösségi rendezvények leállítását, március huszonnyolcadikától pedig kijárási korlátozást vezettek be. Mindennek az volt a célja, hogy a fizikai érintkezések drasztikus csökkentésével a lehető legjobban lassítsák a járvány terjedését, és időt nyerjenek az egészségügyi rendszer felkészítésére, a szükséges kórházi kapacitások kiépítésére, a védőeszközök beszerzésére. Ez volt a "húzd meg" szakasz, amikor a vírus terjedését sikerült kordában tartani, de ezt a helyzetet a gazdaság lelassulása és a közösségi élet lefagyása, az emberek kimerülése miatt nem lehet sokáig tartani. Ezért tervezik a jövő héttől az "ereszd meg" fázist, amikor fokozatosan, szigorú menetrend szerint enyhítenek a korlátozásokon, újraindítják az ország életét és a gazdaságot.

A személyes kontaktusok számának növekedésével várhatóan nőni fog a fertőzöttek és a súlyos betegek száma, de az ő megfelelő ellátásukra már fel vagyunk készülve - hangsúlyozta. Ha a járvány túllépne az előre meghatározott mértéken, akkor ismét jön a "húzd meg", tehát szigorítunk, így megint lelassítjuk a vírus terjedését. Ezzel a csúszó szabályozással tudjuk kézben tartani a járványt, ez a logikája a kormányzati döntéseknek - ismertette Palkovics László.

Mint mondta, most jön a nehezebb döntési szakasz, amikor szükséges az a beavatkozási képesség, hogy ezt a "húzd meg, ereszd meg" módszert optimálisan alkalmazzuk. Már megvannak az irányító, szabályozó, beavatkozó eszközeink, a szenzoraink, amelyekkel mérjük a vírus terjedését. Nem könnyű feladat, hogy hasonló szinten tudjuk tartani a járványt, amit a teljes elfojtással elértünk, úgy kell finomhangolnunk a korlátozásokat, hogy a gazdaságnak és az embereknek ne legyen rossz, mégse terjedjen jobban a vírus.

A gazdaság állapotáról elmondta: folyamatosan sok elemzést végeznek, és konzultálnak a gazdasági élet képviselőivel, ennek alapján úgy látják, nagyon differenciált a helyzet. Bizonyos területeken drasztikus a csökkenés, szinte teljesen leállt az élet, ilyen a turizmus, vendéglátás, itt az újraindítás valóban pontos kifejezés. A feldolgozóipar és a mezőgazdaság helyzete kevésbé rossz. A járműipari termelés ezekben a napokban fokozatosan újraindul, ami nemcsak az autógyárakat jelenti, hanem a hozzájuk kötődő beszállítókat és szolgáltatókat is. Számos ágazatban és helyen pedig nem is állt le a munka. Talán bátor jóslat, de szerintem

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...

A címlapról

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.