2021. január 12. - 13:37
Az érettségi vizsgákig még csaknem négy hónap van hátra, de a kormány nem tervez változtatni az érettségi szabályain és időpontján sem - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
Maruzsa Zoltán kiemelte: az írásbeli és szóbeli vizsgákat
egyaránt meg kívánják szervezni. Tájékoztatása szerint az érettségi
vizsgákra - ahogy a felsőoktatási felvételikre is - a hagyományos
február 15-ei időpontig lehet jelentkezni.
Rámutatott: a tavalyi év bebizonyította,
hogy a járványügyi keretek közt is biztonságosan meg lehet rendezni
a vizsgákat. Tavasszal csaknem 80 ezer, ősszel pedig további 30
ezer tanuló érettségizett le úgy, hogy sehol sem alakult ki
fertőzési góc - mondta a köznevelésért felelős államtitkár.
A tavalyi brit példát említve azt mondta:
az érettségi vizsgák elmaradása esetén Magyarországon is nagy
felvételi káosz alakulna ki, ezért több felelősséget kért a
szakpolitikusoktól és a médiától is, valamint azt, hogy fejezzék be
a "hergelést", mert mindenkinek az az érdeke, hogy az érettségit
megtartsák.
Kitért arra is, hogy a tavalyi
tapasztalatok alapján a felkészítést a digitális oktatásban is el
tudják látni az iskolák, a tavaszi érettségi vizsgák eredményei a
digitális munkarend ellenére megfeleltek az elmúlt öt év
átlagának.
Azonban ahol az szükséges, az érettségire
speciális felkészítőket is szervezhetnek az iskolák, mivel sem a
pedagógusok, sem pedig a diákok nincsenek kitiltva a
középiskolákból - hangsúlyozta Maruzsa Zoltán.
Hozzátette: központilag nem rendeltek el
ilyen felkészítőket, ahol azonban helyben úgy vélik, hogy szükség
lenne rá, az osztályfőnök, a szülői munkaközösség, az érintett
tanulók és az intézményvezető egyeztetése után van mód arra, hogy
például a kötelező tárgyakból jelenléti rendben is elkezdjék a
felkészülést az érettségikre.
A középfokú felvételikről Maruzsa Zoltán
kiemelte: azok szabályait és minden szükséges információt már
december 4-én publikáltak az Oktatási Hivatal honlapján.
Hangsúlyozta: itt a felkészüléssel sem lehet probléma, mert a 8.
osztályosok jelenléti oktatásban vesznek részt.
A köznevelésért felelős államtitkár
közölte: a január 23-ai írásbeli felvételiken országosan mintegy 75
ezer tanuló vesz részt az eddiginél jóval több, 535 helyszínen,
annak érdekében, hogy a tantermenkénti tízfős beosztást
megvalósíthassák.
Az intézmények felkészültek, a beosztások
megvannak, és a már megszokott védelmi intézkedésekkel rendezik meg
a felvételiket - mondta. Hozzátette: a hagyományos pótló időpont
(január 28.) mellett egy második pótnapot (február 5.) is
beillesztettek, hogy azok is megírhassák a felvételit, akik az első
időpontban betegek vagy karanténkötelezettek voltak.
Maruzsa Zoltán arról is beszélt: a tavaszi
félévben kevesebb személyes kontaktussal, főként online módon
megtartják a - pénzügyi, fenntarthatósági és digitális -
témaheteket, valamint szintén készülnek májusi a nyelvi mérésekre
és az országos kompetenciamérésre is. Ezek az írásbeli tesztek a
tantermenkénti tíz fős beosztással a bevált biztonsági intézkedések
mellett megtarthatók - vélekedett.
A köznevelésért felelős államtitkár
különösen fontosnak nevezte az országos