Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Pénteken 17 fővárosi és 43 vidéki kórházba szállítják ki azokat - az összesen 53,4 tonnányi - egyéni védőfelszereléseket, amelyeket előző nap Pekingből öt Wizz Air járattal hoztak Magyarországra - közölte a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa pénteki online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, a március 28-án bevezetett kijárási korlátozás óta 21 ezer 93 szabálysértés ügyében intézkedtek a rendőrök közterületen és nyilvános helyeken.

A rendőrség 11 ezer 705 esetben figyelmeztetést, 4 ezer 871 esetben helyszíni bírságot alkalmazott, illetve 4 ezer 517 esetben szabálysértési feljelentést tett. Budapesten az elmúlt 24 órában 530 szabálysértés ügyében intézkedtek a rendőrök.

A járványüggyel kapcsolatban elrendelt büntetőeljárások száma is emelkedett: eddig 234 büntetőeljárást kezdeményeztek, ebből 59-t rémhírterjesztés, 65-t csalás, 26-t közveszéllyel fenyegetés, 13-t járványügyi szabályok megsértése miatt. Ezekben az ügyekben eddig kihallgattak 48 gyanúsítottat - közölte Kiss Róbert.

A BRFK elfogott és őrizetbe vett két embert, akik ellen lopás gyanújával indított eljárást. A gyanú szerint az elkövetők időseket keresetek fel azzal az ürüggyel, hogy az önkormányzattól jöttek fertőtleníteni, majd értékeket tulajdonítottak el az áldozatoktól - ismertette a rendőr alezredes, aki fokozott óvatosságot kért az idősektől.

Kiss Róbert elmondta: a magyar-horvát határon csütörtöktől a korábban megszokott rendben használható nemzetközi teherfuvarozásra a drávaszabolcsi, a beremendi, a barcsi és berzencei átkelő. A magyar-román határon megnyitották a battonyai átkelőt a hazatérő magyar állampolgárok, illetve a munkavégzés céljából a határtól 30 kilométeren belül ingázók számára.

A magyar-szlovén határon lezárták a kétvölgyi átkelőt, helyette Bajánsenye használható napi 24 órában. Szijjártó Péter külügyminiszter megállapodott osztrák kollégájával hogy jövő szerdától megnyílik a munkavégzés céljából ingázók előtt a fertőrákosi és a szentmargitbányai határátkelő.

Az alezredes közölte: miután az önkormányzatok által a húsvéti hétvégén elrendelt szigorúbb magatartási szabályok beváltak, a következő, április 18-19-ei hétvégén is lesz lehetőségük az önkormányzatoknak ilyenek meghatározására.

Kiss Róbert kérdésre válaszolva elmondta: jelenleg 12 ezer 401 hatósági házi karantén van, a rendőrség ezekkel összefüggésben 226 ezer 33 ellenőrzést végzett.

A kórházakból eltűnt védőfelszerelések kapcsán az alezredes közölte: a kórház főparancsnok és a kórházparancsnokok áttekintik a helyzetet és intézkednek a készletek védelme érdekében.

A kijárási korlátozásokkal kapcsolatban Kiss Róbert elmondta: otthonát mindenki csak az erre vonatkozó rendeletben felsorolt alapos indokkal hagyhatja el.

 

Forrás: MTI 

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.