Közel ötezer liter kéz- és felületfertőtlenítőt kapott két budapesti kórház; a Mol által gyártott folyadékokat szerda reggel szállították ki a Dél-pesti Centrumkórházba és a Szent János Kórházba. Szerdán további 20 kórházba visznek a kéz- és felületfertőtlenítőből, az olajipari társaság hatszáz liter fertőtlenítőszert szállított ki az Országos Onkológiai Intézetnek (OOI) is.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa az MTI-nek elmondta, több mint 800 liter kéz- és további 800 liter felületfertőtlenítőt kapott az intézmény.
Mint mondta, a szerek 70-80 százalékos alkoholtartalmúak, így alkalmasak baktériumok, vírusok, gombák elleni fertőtlenítéshez. "Fertőtlenítőszerekből sosem elég" - fogalmazott a szakember. Úgy vélte, a Mol időben lépett, felismerve, hogy ezekre a szerekre lesz a legnagyobb szükség ebben az időszakban.
Rákay Erzsébet, a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak kórházhigiénés főorvosa az MTI-nek elmondta, intézménye háromezer liter kéz- és felületfertőtlenítésre alkalmas folyadékot kapott a Moltól.
Jelezte, egy kórházban mindig szükség van fertőtlenítésre, azonban járvány idején fokozottan kell ezeket használni. A tapasztalat az, hogy mind a betegek, mind pedig a kórház ambulanciájára érkezők rendszeresen fertőtlenítik kezüket.


A Mol szerda délután azt közölte az MTI-vel, hogy hatszáz liter kéz- és felületfertőtlenítőszert szállított az Országos Onkológiai Intézetbe. A szállítmány 200 liter kéz- és 400 liter felületfertőtlenítőt tartalmaz.
A közlemény idézi Polgár Csabát, az OOI főigazgatóját, aki elmondta, a daganatos betegek ellátása teljesen zavartalan, ugyanakkor rendkívül fontos, hogy "különösen óvjuk őket", ennek pedig alapvető feltétele a fertőtlenítési szabályok szigorítása. Az intézetben a korábbinál jóval nagyobb mennyiségű felület- és kézfertőtlenítőt használnak fel, ezért rendkívül jól fogják tudni hasznosítani a most érkezett készítményeket. Kitért arra is: eddig az intézetben egyetlen beteg vagy kolléga sem fertőződött meg koronavírussal.
A Mol kedden több mint 21 ezer liter kéz- és felületfertőtlenítőt szállított ki a Készenléti Rendőrség budapesti központjába, ahonnan továbbviszik azt az ország minden részébe. A tervek szerint a Hygi április végétől a Mol töltőállomásain is kapható lesz. Az olajtársaság közleménye szerint továbbra is zajlik a Mol fertőtlenítőszereinek kiszállítása az egész országban, a járvány elleni védekezés szempontjából stratégiai szervezeteknek és vállalatoknak.

Forrás: MTI

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...

A címlapról

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.