2020. december 22. - 08:26
A kormány ezúton is köszönetét és megbecsülését fejezi ki az egészségügyi dolgozóknak, akik egész évben és az ünnepek alatt is áldozatosan dolgoznak a koronavírusos és minden más beteg ellátásában. A járvány mindenkinél nagyobb terhet ró a betegek ellátását végző orvosokra, ápolókra, mentőkre. A köszönet mellett fontos az is, hogy életpályájukat kiszámíthatóbbnak érezzék, és anyagilag is érezzék a megbecsülést. Ezért indítottuk minden idők legnagyobb ápolói béremelési programját és januártól jelentős orvosi béremelési program is kezdődik.
Az elmúlt években a legnagyobb arányú bérnövekedés az egészségügyben ment végbe, és a béremelés ezután is folytatódik. 2021-ben elindul az orvosok átfogó béremelési programja, 2023-ra egy kezdő rezidens orvos jelenlegi 255 ezer forintos fizetése 687 ezerre emelkedik, egy 40 év szakmai tapasztalattal rendelkező szakorvos 525 ezer forintos fizetése pedig 2 millió 380 ezer forintra nő. Az elmúlt évek béremeléseinek és egészségügyi fejlesztéseinek köszönhetően ma hatezerrel több orvos dolgozik itthon, mint 2010-ben, és számuk várhatóan tovább emelkedik majd, hiszen a 2021-ben bevezetendő egészségügyi szolgálati jogviszony kiszámíthatóbb, átláthatóbb foglalkoztatási és bérezési körülményeket teremt majd az állami egészségügyi szolgáltatásban dolgozóknak.
A jogállási törvény egyik kiemelendő előnye, hogy az orvosok bértáblába való sorolásakor már nemcsak a közszférában, hanem minden olyan egészségügyi jogviszonyban eltöltött időt figyelembe vesz, ami az orvosok szakmai tapasztalatát gazdagította. Így a külföldön töltött évek is beszámíthatóak lesznek a közalkalmazotti jogviszony időtartamába.
Emellett folytatódik az egészségügyi szakdolgozók béremelése
is. 2022-re egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja
keresni annak, mint amennyit 2016 előtt keresett. Idén kétszer is
volt ápolói béremelés: 2020 januárjától 14 százalékkal, novembertől
pedig újabb 20 százalékkal emelkedett az ápolók bére. A béremelési
program következő állomása 2022 januárjában lesz, amikor további 30
százalékkal emelkedik majd az ápolók fizetése. Az ápolói
béremelésre 2016 és 2019 között 143 milliárdot fordított, idén
pedig 82 milliárd forintot fordít a kormány. Ezen felül az
egészségügyi dolgozók egyszeri bruttó 500 ezer forint juttatást is
kaptak a veszélyhelyzet alatti helytállásukért.
A kormány arról is döntött, hogy jövőre másfélszeresére, 71,5
milliárd forinttal emeli meg a háziorvosi praxisok finanszírozását
. A 2021-es költségvetés összesen közel 140 milliárd forintot
biztosít erre a célra.
Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma