2020. december 22. - 22:58
December 24-én, szenteste napján is ugyanúgy fertőz a koronavírus, mint más napon, ezért ekkor is figyelni kell egymásra, az idősekre és a krónikus betegekre - hangsúlyozta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.
Szentkirályi Alexandra hozzátette: december 24-én is érvényes,
hogy a rendezvényen maximum tízen lehetnek jelen, ebbe azonban a 14
éven aluliakat nem kell beleszámítani.
Elmondta: a kormány hétfőn áttekintette a
jelenlegi járványhelyzetet és döntött a szentestére vonatkozó
szabályokról. Úgy határoztak, hogy erre az estére felfüggesztik a
kijárási tilalmat, nem kell este 8 órára hazaérni. Úgy értékeltek,
ennek a legkisebb a járványügyi kockázata, mivel általában 25-én és
26-án szokott lenni nagyobb jövés-menés, családi látogatás. Ebben
az időszakban a korábbi korlátozások lesznek érvényesek - mondta a
kormányszóvivő.
Szentkirályi Alexandra elmondta: a kormány
több mint 17 millió adag vakcinát kötött le szerződéssel. A
Pfizer/BioNTech vakcinából 5500 érkezik a két ünnep között. Ebből a
Dél-pesti Centrumkórházban kezdik meg a koronavírusos betegeket
kezelők oltását. A tömeges oltások jövőre kezdődnek. A
kormányszóvivő felhívta a figyelmet: aki szeretné beoltatni magát,
regisztráljon a vakcinainfo.gov.hu oldalon. Eddig már több mint 300
ezren regisztráltak.
A kormány gazdaságvédelmi akciótervével
kapcsolatos kérdésre válaszolva kitért arra, hogy az iparűzési adó
felére csökkentése nyomán a pénz nem a kormányzathoz kerül, hanem
ott marad a vállalkozásoknál, azoknál, akik a legtöbb embert
foglalkoztatják Magyarországon. A kormány fog támogatást adni az
önkormányzatoknak - hangsúlyozta a kormányszóvivő, hozzátéve: a 25
ezer lakosnál kisebb településeknek automatikusan, míg a nagyobb,
mint például a "leggazdagabb önkormányzat" a fővárosi önkormányzat
esetében, a kormány le fog ülni tárgyalni az önkormányzattal -
közölte Szentkirályi Alexandra.
MTI