Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések további enyhítését jelentette be a megyékre nézve a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön. Gulyás Gergely közölte, a Pest megyei koronavírus-fertőzöttségi adatok közelebb állnak a vidékiekhez, ezért Pest megyét mostantól a többi megyével tekinti egy egységnek a kormány.

Az egész országban továbbra is fontos az ajánlások és a szabályok betartása

Gulyás Gergely hangsúlyozta, az 1,5 méteres védőtávolságra és az arc eltakarására vonatkozó szabályokat fenntartják az egész országban.

Vidéki enyhítések: megnyithatnak játszóterek, parkok és a vendéglátóhelyek belső részei

A vidéki enyhítések között említtette, hogy a megyékben a vendéglátóhelyek belső zárt részében (különösen étteremben, kávézóban, cukrászdában, büfében, presszóban) a tartózkodás a jövőben megengedett; az ott dolgozók kötelesek maszkot viselni, erre kérik lehetőség szerint a vendégeket is, valamint a védőtávolság betartására.  Közölte, hétfőtől megnyitnak a szabad területen lévő vidéki játszóterek, parkok. A szállodák és a panziók a megyékben fogadhatnak vendégeket. Jelezte, a védőtávolság betartásáról a nap folyamán várhatóan megjelenő rendelet rendelkezik.

Megrendezhetők lesznek az esküvők vidéken és Pest megyében

Június 1-től maximum kétszáz főig vidéken és Pest megyében megrendezhetők lesznek az esküvők - közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Kifejtette: az esküvőkön, lagzikon a biztonsági előírásoknak megfelelően az asztalok közötti védőtávolságot be kell tartani.

A főváros esetében a budapesti polgármesterek véleményét kéri a kormány

Gulyás Gergely azt mondta, a kormány lehetségesnek látja a koronavírus-járvány miatt bevezetett budapesti korlátozások enyhítését is. Elmondta, a kormány azt kérte a főpolgármestertől és a kerületi polgármesterektől, hogy csütörtök délután 3 óráig nyilvánítsanak véleményét arról, milyen döntést hozzon a kormány. Ezt követően a kormány virológusokkal egyeztet, majd az operatív törzs dönt arról, milyen új szabályok lépjenek életbe a fővárosban - ismertette. Hozzátette: sok fővárosi polgármester egyértelműen véleményt nyilvánított; Karácsony Gergely főpolgármester levelét megkapták és "túllépve annak sajátos stílusán", azt látják, a főpolgármesternek nincs határozott álláspontja. A döntés felelősségét a kormány vállalja - rögzítette. Megjegyezte, Tarlós István volt főpolgármester esetében nehéz lett volna elképzelni, hogy egy eldöntendő kérdésnél ne nyilvánítson kellő egyértelműséggel véleményt.

Karácsony Gergely főpolgármester Budapest Restart tervével kapcsolatban a miniszter annak a meggyőződésének adott hangot: azért született egy ilyen hosszú anyag, hogy ne kelljen világos és egyértelmű állásfoglalást tenni arról, hogy Budapesten a nyitást vagy a jelenlegi helyzet fenntartását támogatja a főpolgármester. Leszögezte: a kormány nem a felelősségen akar osztozkodni, hiszen a kormányzati felelősség világos, hanem a főpolgármester véleményét akarták megismerni.

Az új fővárosi szabályokat legkésőbb szombaton mindenki megismerheti

Emlékeztetett arra, hogy a hatályos korlátozó szabályok vasárnap éjfélig hatályosak. Megjegyezte, az új szabályokat pénteken vagy legkésőbb szombaton mindenki megismerheti.

Köszönet a lakosságnak, hogy betartották a védelmi intézkedéseket

A kormány megállapította, hogy az elmúlt napokban csökkent a halálesetek, a megbetegedések és az aktív fertőzöttek száma. Ez annak köszönhető, hogy Magyarország polgárai betartották a védelmi intézkedéseket,

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.