Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Sikeresen és eredményesen védekezett Magyarország a koronavírus-járvány első szakaszában. Köszönet mindenkinek, aki részt vett a védekezésben és azoknak is, akik betartották a járványügyi szabályokat - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Magyarország eredményesen védekezett a járvány első szakaszában

Hozzátette: Magyarország eredményesebben védekezett, mint Nyugat-Európa bármelyik állama, és ezért köszönetet mondanak mindenkinek, aki részt vett a védekezésben és azoknak is, akik betartották a járványügyi szabályokat.

A veszélyhelyzet június 16-a után megszűnhet

 Gulyás Gergely elmondta, a kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a járványügyi készültség fenntartásról és a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot. Június 16-át követően egy-két napon belül megszűnhet a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet.

 A miniszter a legfontosabb változásként arra mutatott rá, hogy a rendeleti törvényalkotás megszűnik a rendkívüli jogrend végével. Újra csak az Országgyűlés alkothat majd törvényeket, és a parlamentnek arról is döntenie kell, hogy a kormány által az elmúlt hónapokban meghozott rendeletek közül melyeket kívánja fenntartani - mondta.

Gulyás Gergely kitért arra is, azt remélik, hogy "a baloldal, amely a védekezést a járvány alatt bel- és külföldön egyaránt támadta, legalább a járványügyi készültséget támogatni fogja". Ha már nem tudtuk nemzeti összefogással megkezdeni a védekezést, akkor legalább jó lenne nemzeti összefogással lezárni azt - mondta.

Nyithatnak a színházak, múzeumok, mozik és fürdők a veszélyhelyzet után

A veszélyhelyzet megszűnését követően a színházak, múzeumok, mozik és fürdők kinyithatnak.

A rendezvényekre vonatkozó korlátozás fennmarad, autós koncertek lehetnek

A kormány szerdán döntött arról, hogy a rendezvényekre vonatkozó korlátozás fennmarad. Az autós koncerteket generálisan azonnali hatállyal engedélyezik - közölte.

Marad a vásárlási idősáv és a kórházak látogatási tilalma

Gulyás Gergely elmondta, a leginkább veszélyeztetett idősek számára létrehozott védett vásárlási idősáv fennmarad.

A járványügyi készültség fenntartása indokolt

A járványügyi készültség fenntartása indokolt, az operatív törzs továbbra is működni fog, a kórházak irányításai rendszere változatlanul a járványveszélyhez igazodik, és a országos tisztifőorvosnak továbbra is biztosítottak lesznek azon jogosultságai, amelyekkel a járvány megelőzése érdekében intézkedéseket tehet.

Eddig 590 milliárd forintot fordítottak a járványügyi védekezésre

A politikus közölte: a kormány a járványügyi védekezésre 590 milliárd forintot fordított. Ez szükséges és arányos volt - tette hozzá.

A miniszter szólt arról, hogy az egészségügy annak ellenére felkészült a tömeges megbetegedésekre, hogy pillanatnyilag nem kell ezzel számolni, hiszen sikerült a járványt megfékezni. Amit eddig sikerült beszerezni, az egy esetleges második hullámnál is rendelkezésre áll majd - mutatott rá.

Továbbra is fontos az általános védelmi intézkedések betartása

Gulyás Gergely felhívta a figyelmet arra, hogy a védelmi intézkedéseket - a maszkviselést, a másfél méteres védőtávolságot - továbbra is mindenki tartsa be.

Nemzeti konzultáció indul a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról

A kabinet döntött arról is, hogy nemzeti konzultációt tart a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról. A sikeres védekezés alapja a nemzeti összefogás, ezért fontos, hogy megismerjük az

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.