Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Gulyás Gergely a tájékoztatón a koronavírus-járvány lelassulásáról, az új fertőzöttek számának csökkenéséről számolt be. Közölte ugyanakkor, hogy a területi különbségeket továbbra is látni: Budapesten és Pest megyében az aktív fertőzöttek 1240-en, vidéken 726-an vannak.

Az elhunytak száma a fővárosban és Pest megyében 301, vidéken 82. Az előző napi statisztikát ismertetve hozzátette: szerdán 39 új megbetegedést regisztráltak, és 10-en haltak meg. Így az elmúlt nap adata az egyik legjobb - értékelt.

Fontos az óvintézkedések betartása

A Miniszterelnökség vezetője továbbra is arra kért mindenkit, tartsa be a védelmi intézkedéseket, köztük a maszkviselés szabályait, mert ez feltétlenül szükséges ahhoz, hogy az élet úgy haladhasson ismét a "normálisabb" kerékvágásban, hogy közben a fertőzések száma ne nőjön drámai módon.

Egyeztetés a fővárossal és az ökormányzatokkal

Az önkormányzati együttműködést is megköszönte, közölve: Fürjes Balázs, a főváros és agglomerációja fejlesztéséért felelős államtitkár szerdán a főpolgármester helyettesével egyeztetett, és abban állapodtak meg, hogy vagy még májusban, vagy legkésőbb júniusban újra ülésezhet a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa.
Gulyás Gergely megjegyezte, ő is találkozott több polgármesterrel, köztük Szita Károly kaposvári polgármesterrel, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökével, továbbá Debrecen, Székesfehérvár, Nyíregyháza és Zalaegerszeg polgármesterével.

Karácsony Gergely megváltoztatta álláspontját

Budapestre kitérve a tárcavezető azt mondta: meglepve olvasták Karácsony Gergely levelében az együttműködéssel kapcsolatos kritikát.
Úgy látják - folytatta -, megváltozott a főpolgármester álláspontja, és úgy gondolja, Budapesten is szükséges lenne az élet újraindítása. A miniszter erről azt mondta: a kormány azt várja Karácsony Gergelytől, tegye egyértelművé az álláspontját, és ha a kabinet jól érzékeli a főpolgármester véleményének megváltozását, akkor kész tárgyalni arról, hogy milyen formában, milyen határidővel indítható újra - szigorú menetrend szerint, védelmi intézkedések mellett - az élet Budapesten.

Nincs lezárva Budapest és Pest megye

Arról is beszélt, a kijárási korlátozásokról szóló rendelet értelmében nincs lezárás a főváros és Pest megye, illetve a vidék között, de az a kormány kérése a budapestiekhez és a Pest megyeiekhez, hogy a központi régiót elhagyva is tartsák be a védelmi intézkedéseket.

Elindultak a munkahelyvédelmi bértámogatás

Gulyás Gergely elmondta azt is: a gazdaságvédelmi akcióterv keretében elindultak a támogatási programok, eddig 3 ezer cég 44 ezer munkahely megtartására vállalt garanciát.
A tárcavezető úgy vélte, ez egy hét alatt komoly eredmény, azt mutatja, a vállalkozások számítottak ezekre a támogatásokra, igénybe veszik ezeket, cserébe pedig garanciát vállalnak, hogy a munkahelyeket megőrzik. Jelenleg az a legfontosabb a magyar gazdaságban, hogy a munkahelyeket meg tudják tartani, és ha szükséges, újakat hozzanak létre - magyarázta.

Beruházásösztönző támogatást is adunk

Kifejtette: az EU lehetővé tette a kormányoknak, hogy beruházásösztönző támogatásokat nyújtsanak 800 ezer eurós felső küszöbbel, és legalább ilyen összegben a cégeknek is részt kell vállalniuk a beruházásokban. Az erre szánt 50 milliárd forintos keretet máris túljegyezték, a kormány dönteni fog ennek a keretnek a megemeléséről - közölte. Hozzáfűzte: az új beruházások munkahelyeket teremtenek, ami lehetőséget biztosít arra, hogy teljesíthessék azt a

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.