2021. január 21. - 14:43

Magyarország kénytelen saját vakcinabeszerzési forrásokat keresni, miután az Európai Bizottság lassúsága miatt még mindig nem kezdődhetett meg a tömeges koronavírus elleni oltás az Európai Unióban - mondta a csütörtöki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely közölte, a kabinet mindenkivel tárgyal, ahol esélyt lát a beszerzésre, így Kínával és Oroszországgal is. Hangsúlyozta: csak olyan oltóanyagot kívánnak beszerezni, amellyel már több millió embert beoltottak, és amelyet a magyar hatóságok biztonságosnak és hatékonynak ítélnek.

Gulyás Gergely szólt arról is, hogy amíg a megbetegedések száma jelentősen nem csökken, nincs lehetőség a korlátozó intézkedések érdemi lazítására. Közölte még, hogy az unió jelentős részén és a szomszédos országokban már a vírus terjedésének harmadik hulláma kezdődött meg, Magyarországon azonban csökken a fertőzés terjedése és a halálozások száma a járványügyi intézkedéseknek köszönhetően.
    A járványügyi intézkedések fenntartását a jövő héten tárgyalja a kormány, az ingyenes parkolás fenntartása mellett szól, hogy az csökkenti a zsúfoltságot a tömegközlekedési eszközökön - fogalmazott.

A magyar hatóság már engedélyezte az oxfordi AstraZeneca és az orosz Szputnyik vakcinákat

A miniszter bírálta az Európai Gyógyszerügynökséget is a lassúsága miatt. Elmondta: a magyar hatóságok már engedélyezték az AstraZeneca által fejlesztett oltóanyagot, így ha ezt az európai hatóság is megtenné, elkezdődhetne az oltás azzal. Hozzátette: az orosz vakcina is ideiglenes engedélyt kapott Magyarországon. Hozzátette: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter emiatt csütörtökön Moszkvába utazik.

Minden biztonságos és hatásos vakcina beszerzésére szükség van

Az orosz Szputnyik oltóanyagról Gulyás Gergely közölte: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tud majd pontos számokat mondani pénteki tárgyalásait követően, de úgy tűnik, Oroszország képes volt a gyártókapacitás hiányát kezelni és nagyobb mennyiségben tud gyártani vakcinát.  A kínai vakcináról azt mondta: megállapodtak egymillió adag azonnali szállításáról, de ehhez az OGYÉI engedélye is szükséges.

Lassan és kevés vakcina jön a brüsszeli beszerzésből

Az unióba érkezett vakcinamennyiség egyértelműen kevés - jelentette ki -, eközben Európán kívül, például Izraelben, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban vagy az arab világban már tömegesen oltanak.
  Nem a kormányon múlik a vakcinák szállítása, ráadásul a Pfizer bejelentette, hogy kevesebbet szállít. Eddig 331 ezer adagot kaptak, ez 165 500 ember beoltására elég, jelenleg 140 ezer embernél tartanak - közölte. Hozzáfűzte: ebben 7200 Moderna-vakcina van.  Megjegyezte: arról, hogy a jövőbeli ütemezés hogyan alakul, vannak előrejelzések, de a valóságtartalmuk megkérdőjelezhető.

Csak olyan oltóanyagot kívánunk beszerezni, amelyet a magyar hatóságok biztonságosnak ítélnek

Elmondta, nem gondolja, hogy az Angliában már engedélyezett AstraZeneca-vakcina kapcsán az angol hatóságok felelőtlenül jártak el, de azt sem, hogy Kína több mint tízmillió polgárát beoltatná egy káros vakcinával.
  Arra a kérdésre, hogy teljesíthető-e az a brüsszeli elvárás, hogy márciusig a 80 év felettiek és az egészségügyi, szociális dolgozók legalább 80 százalékát, nyárig a felnőtt lakosság 70 százalékát beoltsák, Gulyás Gergely azt mondta, ha ilyen ütemben érkeznek az EU-ból a vakcinaszállítmányok, akkor ez csak akkor teljesíthető, ha alternatív

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...
Magyarország rendkívül jelentős versenyelőnyre tesz szert azzal, hogy majdnem fél évszázad után újra kutatóűrhajóst küld a világűrbe Kapu Tibor személyében ezen a történelmi jelentőségű napon –...

A címlapról

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.