Kijárási korlátozást vezetnek be Magyarország egész területére március 28. és április 11. között a koronavírus-járvány miatt. Így két héten keresztül az otthonokat, a lakóhelyeket csak munkavégzés vagy az alapvető szükségletek ellátása céljából lehet elhagyni - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs kora reggeli tanácskozása után.

Orbán Viktor az intézkedést észszerűnek, arányosnak nevezte, jelezve, hogy nemzetközi példák alapján állították össze, és a magyar elsősorban a bajor megoldásból indul ki, de kicsit szigorúbb.

Megpróbálják ugyanis "elviselhető módon" elválasztani a veszélyeztetett időseket a fiataloktól - magyarázta -, így a továbbra is nyitva tartó élelmiszerboltok, drogériák, patikák esetében olyan speciális szabály lép életbe, hogy a 65 év felettiek délelőtt 9 és 12 óra között látogathatják ezeket az üzleteket. Ebben az időszakban más nem mehet be ezekbe.

A kormányfő azt várja a kijárási korlátozástól, hogy lecsökken a kontaktusok száma, és ha ez megtörténik, akkor a járvány terjedési sebessége is lelassul.

Kérdőíves információgyűjtésre hivatkozva a miniszterelnök az eddigi korlátozásokat eredményeseknek nevezte, jelezve, hogy a magyarok a társadalmi érintkezéseik mennyiségét egytizedére csökkentették. Ha azonban most nem vezetnek be egy újabb korlátozást, akkor ez nem fog tovább csökkenni. Ezért most volt itt az ideje a kijárási korlátozás elrendelésének - hívta fel a figyelmet.

A kijárási korlátozásról szóló rendelet felsorolja azokat az alapos okokat, amelyek esetében elhagyható a lakó- vagy tartózkodási hely. Igyekeztek ezt úgy meghatározni, hogy "az élet élhető maradjon" - fogalmazott.

Az alapos indokok között említette, hogy azok a szülők, akik nem tudják megoldani gyermekük otthoni felügyeletét, továbbra is bevihetik őket az iskolába, óvodába.

Ki lehet menni a szabadba is, de azt kérik, ne csoportosuljanak, és tartsanak távolságot egymástól az emberek. A hozzátartozókra természetesen megengedőbb szabályok vonatkoznak - fejtette ki.

Ha valaki nem tartja be az előírásokat, az szabálysértésnek minősül, de Orbán Viktor azt kérte a rendőröktől, ne kikényszerítsék a szabályokat, hanem segítsék az embereket a betartásukban.

Külön hangsúlyozta, hogy nem kijárási tilalomról van szó, mert annak esetében "a légy sem repülhet ki". Hozzátette, nagyon szeretné elkerülni, hogy olyan helyzet alakuljon ki Magyarországon, amikor az életet szinte elviselhetetlenné tevő korlátozásokat kell bevezetni.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy egy nagyobb válságot - jelen esetben egy nagyobb járványt - csak intelligensen lehet kezelni. "A született intelligenciával a magyarok mindig is jól álltak. (...) A fegyelmezettséghez is egy született intelligencia kell" - fogalmazott.

A belpolitikai helyzetről azt mondta, "most nem politikára van szükség", hanem összefogásra, mert "minél többen fogunk össze, annál több emberéletet tudunk megmenteni". Ez most nem a hatalomról, hanem emberéletekről szól - hangsúlyozta.

Emlékeztetett, hogy mivel a legutóbbi parlamenti ülésen nem kapták meg kellő gyorsasággal a szükséges felhatalmazást, most néhány intézkedés jogilag bizonytalanná vált. Ezek között vannak a határátlépési tilalmak, de azokat most más jogi alapon meghosszabbították, mert "nem lehet az országot védtelenül hagyni akkor sem, ha az ellenzék nem méltóztatik hozzájárulni a gyors

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...

A címlapról

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.