A rendőrséggel együttműködve a Magyar Honvédség Katonai Rendészeti Központ katonái segítik a kijárási korlátozás betartását 2020. március 28-án reggel 8 órától.

A 2020. március 28-án kihirdetett 71/2020. (III. 27.) számú Kormányrendelet alapján kijárási korlátozás lépett életbe Magyarország területén. A rendelet 6. szakasza szerint az élelmiszerüzletben, drogériában, piacon vagy gyógyszertárban 9:00 és 12:00 óra között – az ott foglalkoztatottak kivételével – kizárólag 65. életévét betöltött személy tartózkodhat.

A katonák – segítve és támogatva a rendőrök munkáját – elsőként a piacokon és forgalmas közterületeken segítették az állampolgárokat és felhívták a figyelmüket a rendeletben foglaltak betartására.

Szombaton a városok sajátosságait is figyelembe véve Budapest, Cegléd, Szigetszentmiklós, Székesfehérvár, Szolnok, Debrecen, Hódmezővásárhely, Győr, Tatabánya, Salgótarján és Kaposvár piacain katonai járőrök segítették a rendőri állományt, és velük együttműködve gondoskodtak arról, hogy az állampolgárok egyrészt megismerjék a bevezetett szabályokat, másrészt betartsák a rendelet rájuk vonatkozó előírásait.

A veszélyhelyzet kihirdetése óta a Magyar Honvédség több, a rendőrség munkáját és a civil társadalmat támogató feladatot lát el.

A Magyar Honvédség katonái 2020. március 12-től részt vesznek az un. „Korridor” feladatban, ahol az M1, M5 és M7 autópályák kijelölt pihenőhelyein statikus és mozgó járőrökkel segítik a rendőrség munkáját. Feladatuk, hogy a Magyarországon áthaladó tranzit utazók a számukra előírt útvonalról ne térjenek le, ezzel is csökkentve a magyar állampolgárokkal történő érintkezés lehetőségét.

A Belügyminisztérium kérésének megfelelően a Magyar Honvédség 2020. március 12-től növelte a déli határon szolgálatot teljesítő katonák létszámát, így ezen határszakasz védelmét közel 900 katona segíti.

A március 20. óta szolgálatot teljesítő jelenlétfokozó katonai rendész járőrök a 41/2020. (III.11.) Kormányrendeletben engedélyezett rendezvények környezetében folytatnak járőrözést Budapest, Debrecen, Hajdúhadház, Szolnok, Hódmezővásárhely, Szentes, Kecskemét, Szeged, Kaposvár, Székesfehérvár, Tata, Várpalota, Győr, Pápa, Veszprém lakott települések közterületein. Munkájuk során törekednek a település frekventáltabb helyeinek és környezetének (pályaudvarok, bevásárló központok stb.) ellenőrzésére, fokozott figyelemmel a COVID-19 eljárásrendben foglaltakra.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kérése alapján a telepített határzárak, a határforgalmi korlátozási és zárási feladat biztosítására 2020. március 21-től a Magyar Honvédség megerősítő támogatást nyújt, ezért a szlovák és osztrák határon is találkozhatunk katonákkal.

A veszélyhelyzetben jelentkező feladatok kapcsán a Magyar Honvédségnek, a magyar katonáknak kiemelkedő szerepe van abban, hogy folyamatosan segítsék a magyar embereket ebben a nehéz helyzetben.

Különösen fontos ilyenkor az összefogás, a társszervek kölcsönös támogatása, valamint az, hogy a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében bevezetett rendszabályokat mindenki ismerje és betartsa. A magyar emberek számíthatnak arra, hogy a katonák megtesznek mindent biztonságuk szavatolása érdekében az élet minden olyan területén, ahol szükség lehet a katonai képességek igénybevételére.

(honvedelem.hu)

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...

A címlapról

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.