Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A fizetési kedvezmények 62 milliárd forintnyi adót hagytak a családoknál, a lakosságnál és a vállalkozásoknál a koronavírus-járvány első szakaszában - tájékoztatta az MTI-t vasárnap Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Az államtitkár hangsúlyozta, a kormány egyik legfontosabb elvárása az adóhivatallal szemben a koronavírus-válság idején az, hogy a járvány hatásait figyelembe véve méltányosan járjon el adóügyekben.
    A COVID-19 miatt bajba jutottaknak ezért érdemes méltányossági kérelemmel fordulni az adóhivatalhoz - fűzte hozzá, azzal együtt, a hatóság március 11. és június 19. közötti időszakban négyből három fizetéskönnyítési kérelmet helyben hagyott - tette hozzá.
    Közölte azt is, a járvány miatt akár ötmillió forinttal is csökkenhet a fizetendő adó. A fizetés-könnyítési lehetőségeket a kormány ugyanis a veszélyhelyzetben még tovább bővítette. Bevezetett egy újfajta, speciális, ráadásul a cégeknek is teljesen ingyenes méltányossági ügytípust.
    Hozzátette, jelenleg 1500 újfajta kérelem elbírálásán dolgozik az adóhivatal, amelyekben összességében több mint 7,5 milliárd forint adóra kértek könnyítést a veszélyhelyzetben az érintettek.


     "Arra számítunk, hogy a következő négy hétben jelentősen megugrik az újfajta kérelmek száma, hiszen egyszerű, ingyenes, valamint a hatóság gyorsan, mindössze 15 nap alatt és rendkívül méltányosan bírálja el. Ez utóbbit támasztja alá az adóhivatal statisztikája is, mely szerint március 11-től június 19-ig 11 700 fizetéskönnyítési kérelemből több mint 8 700-at helybenhagyott, így összességében 62 milliárd forint adót hagyott a családoknál, a lakosságnál és a vállalkozásoknál" - részletezte Izer Norbert.
    Az államtitkár megjegyezte, hogy ebben a statisztikában az összes fizetéskönnyítési kérelem szerepel, még azok is, amelyekben egyáltalán nem hivatkoznak az adózók a koronavírus nehézségeire. Az újfajta, koronavírusra specializált kérelemnél az elbírálási arány még ennél is kedvezőbb - tette hozzá.
    Izer Norbert az újfajta, koronavírusra specializált kérelem részletszabályait ismertetve elmondta, hogy a kérelem illetékmentes, és legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnését követő harmincadik napon, július 17-én nyújtható be.


    Ez egy egyszeri kérelem, minden adózó csak egy alkalommal élhet vele, de a kedvező szabályok miatt, annak, aki fizetési nehézséggel küzd, mindenképpen érdemes kihasználni a lehetőséget - javasolta. Az igénybevételhez elegendő, ha a fizetési nehézség a veszélyhelyzetre vezethető vissza.
    A 12 havi részletfizetés vagy a hat havi pótlékmentes fizetési halasztás mindegyik adófajtára kérhető, és ötmillió forintos tartozásig vehető igénybe. Ez a nehéz helyzetbe került vállalkozásoknak nagy könnyebbség, elég a járvány alatt a nettó bért kigazdálkodni, hiszen még a munkavállalótól levont járulékra és szja-ra is járhat a kedvezmény - közölte az államtitkár.


    Nagy újdonságnak nevezte azt is, hogy nemcsak az adófizetés ütemezésében segít az új szabályozás, hanem a vállalkozások adócsökkentését is lehetővé teszi méghozzá az általuk választott adónemben, a tartozásuk 20 százalékáig.
    "Az Európai Unióban az egyik legszélesebb körű fizetéskönnyítési repertoárt eddig is Magyarország biztosította az adózóknak. A legtöbb tagállamban például még a családok sem kérhetik fizetendő adójuk összegének a

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.