Egy hét alatt majdnem megtízszereződött a kormányzat által kínált bértámogatásra vonatkozó igények száma, ami azt mutatja, hogy a cégek és a munkavállalók alkalmas eszköznek tartják ezt a válság okozta átmeneti problémák megoldására - közölte Schanda Tamás államtitkár a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján vasárnap.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára elmondta: a pénteki adatok szerint 3953 munkáltató igényelte közel 54 ezer dolgozó részére a kormányzati bértámogatást. A kormányhivatalok rendkívül gyorsan, nyolc munkanapon belül döntenek az igénylésekről - tette hozzá.


    Kifejtette: 2010-ben a nemzeti, polgári kormány munkaalapú gazdaságot, társadalmat és azt ígérte, hogy tíz év alatt egymillió új munkahelyet teremt. Ez a célkitűzés teljesült, a koronavírus, illetve annak gazdasági következményei azonban "pusztító hatással vannak a munkaerőpiacra is", emberek, családok megélhetése kerül veszélybe.
    "Egyenes derékkal, büszkén, a jövőben bízva, terveket szőve éltünk márciusig", ezt az életet kell most újraindítanunk fokozatosan és szigorú menetrend mellett. Ennek része a gazdaság védelme és újbóli megerősítése, "nincs okunk arra, hogy ennek a válságnak a kezelésekor más irányba haladjunk, mint korábban" - fogalmazott az államtitkár.
    Az elmúlt évtized bizonyította, hogy a magyar emberek munkából akarnak és tudnak megélni, a kormány álláspontja ezért továbbra is az, hogy a lehető legtöbb munkahelyet meg kell védeni, amennyit pedig a vírus mégis elpusztít, annyit létre kell hozni - hangsúlyozta.


    Schanda Tamás közölte: eddig 163 064 ember kért munkanélküli segélyt vagy jövedelempótló támogatást, mert nincs munkája. Az a cél, hogy ők is mielőbb munkához jussanak, "ha nem a vállalati-piaci szektorban, akkor az állam segítségével".
    A gazdaságvédelmi akcióterv jelentős része is a munkahelyek védelmére és újak teremtésére összpontosít, ezért kínál bértámogatást, hogy a munkaadók meg tudják tartani a veszélyeztetett munkaerőt, de adócsökkentéssel is támogatják a munkahelyek védelmét, nulla százalékos hitelt kínálnak a vállalkozásoknak, illetve felfüggesztették a hiteltörlesztések kötelezettségét - sorolta.

Forrás: MTI

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.

A címlapról

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.