Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2021. január 28. - 09:01

Meghaladta a 100 ezer főt az ágazati bértámogatással elért munkavállalók száma, már mintegy 14 ezer munkaadó nyújtott be igénylést összesen több mint 25 milliárd forint értékben. A koronavírus-járvány miatt veszélybe került munkahelyek megőrzését segítő programba még bő másfél hétig, február 8-ig kapcsolódhatnak be a járványhelyzet hatásainak leginkább kitett vállalkozások - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca csütörtöki közleményében.

Kiemelte, hogy az ágazati bértámogatás a koronavírus miatt működésüket erőteljesen visszafogni, szüneteltetni kényszerülő, emiatt komoly nehézségekkel küzdő szektorok cégeinek megmaradását szolgálja. A program elsősorban a turizmus-vendéglátásban és a szabadidős szolgáltatásokban tevékenykedők, mások mellett a szállásadók, utazásszervezők helyzetét javítja munkavállalóik megtartása érdekében.
    Bodó Sándor emlékeztetett arra, hogy a vállalkozásoknak a támogatás időtartama alatt járulékot sem kell fizetniük, így a bérköltségek mintegy kétharmadát az állam biztosítja. A kifizetések folyamatosak, a bértámogatást a kormányhivatalok hiánytalan dokumentáció megléte esetén utalják, naponta több száz millió forint érkezik a vállalkozások számláira.
    A tájékoztatás szerint az érintett munkavállalók közel egyharmadára a fővárosból, 10 százalékára Pest megyéből igényeltek támogatást, de jelentős az érdeklődés Győr-Moson-Sopron (közel 6 százalék), Csongrád-Csanád és Hajdú-Bihar (mintegy 5-5 százalék) megyékben is. A kérelmek háromnegyede a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás szektorból érkezett.
    Az ágazati bértámogatás 2021. február 8-ig igényelhető. A munkaadók a kormányhivatalok foglalkoztatási főosztályaihoz nyújthatják be egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelmeiket, amelyekhez a dolgozók munkaszerződését kell csatolni. A részletes pályázati kiírás a munka.hu oldalon található meg - írja közleményében az ITM.
    "A baloldali kormányok válságkezelését adóemelések, megszorítások jellemezték, 2010-re körülbelül egymillió magyar embernek nem volt munkája. Ezzel szemben mi bértámogatásokkal segítjük a munkahelyek megőrzését, mert így őrizhetők meg a munkaalapú gazdaság és társadalom kialakításában elért eredményeink" - fogalmazott az államtitkár.

MTI 2021. január 28.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.