2021. február 02. - 12:49
A kormány 2021. február 22-ig meghosszabbítja a koronavírus miatt elindított kutatási, fejlesztési és innovációs bértámogatás (KFI) igénylését - jelentette be kedden Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Hozzátette: eddig közel 400 munkaadó nyújtott be kérelmet mintegy 5000 munkavállalójára, összesen közel 4 milliárd forint értékben.
A minisztérium közleménye hangsúlyoztat: a Gazdaságvédelmi
akcióterv egyik fontos eleme a KFI szektor magasan képzett
szakembereinek munkában tartását szolgálja a járványhelyzetben,
hiszen ez elengedhetetlen a gazdaság újraindításához.
A KFI bértámogatást többek között mérnökök,
kutatók, informatikusok, meglévő és újonnan felvett munkavállalók
után kaphatják a vállalkozások. A lehetőség az összes ágazatot
lefedi, a teljes nemzetgazdaság számára segítséget jelent -
emlékeztet az ITM közleménye.
A programban három hónapos időtartamra
biztosított támogatás egy főre eső összege nem haladhatja meg a
havi 318 920 forintot. Az így megítélt összeget a munkáltató kapja,
a támogatás fejében érintett munkavállalóit legalább három hónapig
köteles továbbfoglalkoztatni, munkabérüket nem csökkentheti.
A legtöbb munkavállaló után Veszprém
megyéből, Bács-Kiskun megyéből, a fővárosból és Pest megyéből
érkezett be kérelem. Az igénylő vállalkozások főként a
feldolgozóipar, az információ-kommunikáció és a szakmai,
tudományos, műszaki tevékenység ágazatokból kerülnek ki.
Bodó Sándor emlékeztetett, hogy a
nemzetközi kitekintésben is egyedülálló program a
koronavírus-járvány első hulláma után közel 23 ezer magasan képzett
szakember munkahelyének megtartásához járult hozzá összesen több
mint 17 milliárd forinttal.
A KFI bértámogatási program részletes
dokumentációja a munka.hu oldalon érhető el. A kérelmeket a
munkáltató székhelye vagy telephelye szerint illetékes megyei vagy
fővárosi kormányhivatal foglalkoztatási főosztályához lehet
benyújtani 2021. február 22-ig - hívta fel a figyelmet az ITM.
A kormány a veszélyhelyzeti intézkedések
nyomán hasonlóképpen meghosszabbította az ágazati bértámogatás
igénylését 2021. március 10-ig. A koronavírus miatt nehéz helyzetbe
került turizmus-vendéglátás és szórakoztatás szektorok
munkavállalóinak támogatása így a februári bérekre is jár.
MTI 2021. február 2.