Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2020. december 30. - 09:47

Munkahelyük megőrzése érdekében ismét bértámogatásban részesülhetnek a kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI) szektor magasan képzett szakemberei a járványhelyzet miatt, három hónapos időtartamban - jelentette be Bodó Sándor az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdai közleménye szerint.

A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár kifejtette: a Gazdaságvédelmi akcióterv részét képező intézkedéssel a kormány célja az ágazatban dolgozó több tízezer munkavállaló tartós foglalkoztatása, a munkabérek fenntartása, és új munkahelyek teremtése.
    A koronavírus-járvány miatt létrehozott Gazdaságvédelmi akcióterv egyik fontos eleme a KFI szektor magasan képzett szakembereinek munkában tartása, hiszen ez elengedhetetlen a gazdaság újraindításához. A Kutatók és fejlesztők innovációs bértámogatása programban 2021. január 4-től ismét elérhető támogatást ezért többek között mérnökök, kutatók, informatikusok után kaphatják a vállalkozások - írták.
    "A lehetőséggel minden kutatást, fejlesztést végző, nem költségvetési szerv munkáltató élhet. A program így az összes ágazatot lefedi, hiszen minden gazdasági szektor vállalkozásai foglalkoznak kutatással, akár főtevékenységük mellett is. A támogatás tehát a teljes nemzetgazdaság számára segítséget jelent. Fontos újdonság, hogy a hozzájárulás már újonnan felvett dolgozókra is igényelhető, így a munkahelyek megvédése mellett újak létrehozását is támogatja vele a kormány" - idézték Bodó Sándort.
    A programban a három hónapra biztosított támogatás egy főre eső összege a munkáltatói járulékokat is figyelembe véve nem haladhatja meg a havi 318 920 forintot. Az így megítélt összeget a munkáltató kapja. A vállalkozásnak a támogatás fejében garantálnia kell, hogy a kérelem benyújtása előtti létszámát szinten tartja vagy bővíti, támogatott  - meglévő és újonnan felvett - munkavállalóit legalább három hónapig továbbfoglalkoztatja. A támogatás és a továbbfoglalkoztatás időtartama alatt a munkáltató nem csökkentheti munkavállalójának a támogatásról szóló jogszabály megjelenésének napján érvényes munkabérét - ismertették a közleményben.
    A program részletes dokumentációja a munka.hu oldalon lesz elérhető. A kérelmeket a munkáltató székhelye vagy telephelye szerint illetékes megyei vagy fővárosi kormányhivatal foglalkoztatási főosztályához lehet majd benyújtani a honlapon jelzett határidőig - tették hozzá.
    A tavasszal indított KFI bértámogatás a járvány első hullámát követően közel 23 ezer magasan képzett szakember munkahelyének megtartásához járult hozzá összesen több mint 17 milliárd forinttal. A nemzetközi kitekintésben is egyedülálló program eredményességét jelzi, hogy a szektor foglalkoztatása minden nehézség dacára folyamatosan bővül - írták a közleményben.
 
MTI 2020. december 30.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.