Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Gazdaságvédelmi Akcióterv kiemelt célja a munkahelyek védelme, helyreállítása és újak teremtése, a vállalkozások mától pályázhatnak a munkahelyvédelmi bértámogatásra. A program a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került munkaadóknál segíti akár több százezer munkahely megőrzését.

A munkahelyvédelmi bértámogatási programban az állam a rövidített munkaidőben történő foglalkoztatás idejére átvállalja a munkavállalók kieső jövedelmének egy részét. A támogatási időszak három hónap lehet, a munkáltatónak vállalnia kell, hogy a kérelem beadásától számítva megőrzi, a folyósítást követően pedig legalább egy hónapig fenntartja dolgozói létszámát. A programban azok a Munka törvénykönyve szerint foglalkoztatott munkavállalók vehetnek részt, akik a veszélyhelyzet kihirdetése és a kérelem benyújtása közötti időszak alatt megszakítás nélkül foglalkoztatásban álltak a munkáltatónál, akár „home office” keretében is.

A munkaidő csökkentésének mértéke legalább 30 százalék, de legfeljebb 50 százalék lehet, ugyanakkor a munkaidő átlagosan napi négy óránál nem csökkenhet kevesebbre. A támogatásnál a munkavállaló havi nettó távolléti díját kell figyelembe venni, az állami támogatás pedig a kieső munkaidőre a munkaidő-csökkentés arányában számolt bér 70 százaléka lehet.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha egy munkavállaló nettó alapbére 200 ezer forint volt eddig, és a veszélyhelyzet miatt a munkaideje 50 százalékkal csökkent, akkor a kieső munkabér 70 százalékát, azaz 70 ezer forintot garantál részére az állam. A csökkentett munkaidő maradék 30 százalékában a munkáltató fejlesztésben részesítheti a munkavállalót, vagy egyéb, a cég tevékenységéhez kapcsolódó fejlesztésben való közreműködést várhat el tőle, amelynek fejében munkabért fizet.

Kieső munkabérként a havi nettó távolléti díj összegéből maximum a minimálbér kétszeresének nettó összegét, azaz legfeljebb 214 130 forintot lehet figyelembe venni. Ez azt jelenti, hogy az állami támogatás összege fejenként havonta legfeljebb nettó 74 946 forint lehet, az összeg a munkavállaló szempontjából adómentes, a munkáltatót pedig csak az általa a munkavégzésre és az egyéni fejlesztési időre eső kifizetett bér és járulékai terhelik. A támogatást a munkavállaló a munkáltatóval közösen Cégkapun keresztül kérelmezheti 2020. április 16-ától a munkavállaló foglalkoztatási helye szerint illetékes kormányhivatalnál. A szükséges kérelmek az nfsz.munka.hu oldalról tölthetők le.

Tegnap óta hozzáférhető a kutatási, fejlesztési és innovációs szektor magasan képzett munkavállalóinak megtartása érdekében három hónap időtartamra igényelhető 40 százalékos bértámogatás is. A több tízezer szakember munkában tartása elengedhetetlen a gazdaság újraindításához, a támogatást ezért többek között mérnökök, kutatók, informatikusok után kaphatják a cégek. A foglalkoztatási helyzet javítását szolgálja továbbá a munkaidőkeret rugalmassá tétele, a támogatott hitel-, garancia- és tőketermékek, a hatékonyság növelését is ösztönző fejlesztési források.

ITM Kommunikáció
https://www.kormany.hu/hu/innovacios-es-technologiai-miniszterium/foglalkoztataspolitikaert-felelos-allamtitkarsag/hirek/gazdasagvedelmi-akcioterv-mar-elerheto-a-munkahelyvedelmi-bertamogatas

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.