Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A baloldali érzelműek körében, valamint a kevésbé vallásos országokban elfogadottabb az azonos neműek házassága – állapítja meg a 24 országra kiterjedő kutatásában a Pew Research Center. Az adatokból kitűnik, hogy Az adatokból kitűnik, hogy Magyarországon a jobboldali érzelmű polgárok 75 százaléka, míg a baloldali polgárok 50 százaléka ellenzi az azonos neműek házasságát.

 

A Pew Research Center amerikai agytröszt 24 országban végzett legújabb felmérése szerint az azonos neműek házasságával kapcsolatos attitűdök nagyon eltérők. A vizsgált országok közül a melegházasságot legtöbben Svédországban támogatják: a felnőtt lakosság 92 százaléka áll mellette. Ez a szám egyébként Nigériában volt a legalacsonyabb, ahol a felnőtt lakosság 98 százaléka ellenzi az azonos neműek házasságkötését.

A vizsgált régiók közül Nyugat-Európában a legmagasabb az azonos neműek házasságának társadalmi támogatottsága. Tízből legalább nyolc felnőtt támogatja ezt Svédországban (92 százalék), Hollandiában (89 százalék), Spanyolországban (87 százalék), Franciaországban (82 százalék) és Németországban (80 százalék). A törvény ezen országok mindegyikében lehetővé teszi az azonos nemű polgárok házasságát.

 

Olaszország kitűnik a többi ország közül, ugyanis annak ellenére, hogy a felnőttek 74 százaléka támogatja, náluk nem törvényes a melegházasság.

Az Egyesült Királyságban a felnőttek körülbelül háromnegyede (73 százalék) szintén az azonos neműek házassága mellett tette le a voksát.

Közép-Európában ezzel szemben inkább ellenzik a melegházasságot: Lengyelországban a felnőttek mindössze 41 százaléka, Magyarországon pedig csupán 31 százaléka támogatja.

Az Egyesült Államokban – bár 2015-ben legalizálták a melegházasságot – a társadalom 34 százaléka ellenzi azt. A demokrata szavazók közel kétszer nagyobb valószínűséggel támogatják (82 százalék) az azonos neműek házasságkötését, mint a republikánusok (42 százalék). A tengerentúlon azon polgárok körében, akiket a kutatók a jobboldali kategóriába soroltak, csupán 36 százalékos támogatottsággal bír a melegházasság, a baloldali érzelműek körében ez az arány 90 százalék volt.

Magyarországon a jobboldali érzelmű polgárok 75 százaléka, míg a baloldali polgárok 50 százaléka ellenzi az azonos neműek házasságát.

A kutatók azt is kimutatták, hogy az azonos neműek törvényes házasságának támogatottsága általában alacsonyabb azokban az országokban, ahol nagyobb arányban vallja magát a lakosság vallásosnak. A tanulmányban emellett megállapították, hogy a fiatalok elfogadóbbak kérdésben, mint az idősebb korosztály – olvasható a Pew Research Center friss keletű tanulmányában.

 

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.