A Budapesti Rendőr-főkapitányság lakossághoz intézett felhívása a Húsvéti ünnepek közeledtére való tekintettel.

A húsvét az egyik legszebb, és legismertebb ünnepünk, melyhez számos népszokás, például a húsvét hétfőn szokásos locsolkodás is kötődik. Az ünnep családias jellege, valamint a vele együtt járó hosszú hétvége azon családok számára is vonzóvá teszi az autóval történő –rövidebb-hosszabb kirándulásokat vagy a távolabb élő rokonok meglátogatását, akik az év eddigi részében még nem használták jelentősebb távokon a család autóját.
Annak érdekében, hogy az utazás, és az ünnep mindenki számára egyaránt kellemes, és egyben biztonságos élmény legyen a Budapesti Rendőr-főkapitányság az alábbi tanácsokat ajánlja a gépjárművezetők és a húsvéti vendégvárók figyelmébe:

• a közúti közlekedésben való részvétel egyik feltétele, hogy az általunk az utazáshoz használt jármű és mi magunk is a szükséges engedélyekkel rendelkezzünk, ezért indulás előtt egyaránt ellenőrizzük vezetői engedélyünk, és a jármű forgalmi engedélyének érvényességi idejét is (az érvényességi időt a rendszámon már nem jelzi matrica!)

• mindig az évszakra jellemző sajátosságoknak megfelelő gumiabroncsot használjunk. Tavasszal, ha a hőmérséklet tartósan 7° C fölé emelkedik, és a reggeli fagyok is megszűntek, akkor javasolt a nyári gumiabroncsok visszaszerelése

• a gumiabroncs cseréjénél érdemes mindkét garnitúrát átvizsgálni, kizárva ezzel az esetlegesen szálszakadt, kidudorodott gumikból eredő közúti baleseteket

• az abroncsok cseréjét követően mindenképpen érdemes elvégeztetni a kerekek kiegyensúlyoztatását, és a futómű ellenőriztetését

• nincs tavasz kátyúk nélkül, ezért haladásunk során a komolyabb problémák esetén mindig vezessünk körültekintően, és a közúti jelzéseknek megfelelően. Különösen igaz ez olyan útszakaszon, ahol ezirányú helyismeretünk kisebb. Ügyeljünk a pocsolyákra, nem tudhatjuk ugyanis, hogy milyen mélyedést rejt az úthiba

• a kellemetlen meglepetések, a jármű esetleges elektromos tüzeinek megelőzése érdekében a hosszabb igénybevétel előtt érdemes annak elektromos rendszerét szakemberrel átvizsgáltatni, mivel a téli körülmények közötti használat jelentős terhelést jelenhetett számára, de egyes helyeken a rágcsálók (például: a mindenki által ismert nyest) okozta károk sem zárhatók ki

• a „Látni és látszani” elv jegyében indulás előtt ellenőrizzük autónk világító berendezéseit, és a kilátást biztosító egyéb berendezéseket (például: ablaktörlő, ablakmosó, szélvédőmosó folyadék) és ne feledkezzünk meg a szélvédő tisztán tartásáról sem

• a húsvéti vendégvárással sok helyen együtt jár az alkoholfogyasztás is, ezért már jó előre döntsük el, hogy a járművezetés élménye, vagy az alkohol élvezete fontosabb számunkra

• amennyiben sem az alkoholfogyasztásról, sem a gépjárművel történő utazás kényelméről nem akarunk lemondani, úgy a társaságunk egy tagját – közös megegyezéssel – „józanságra ítélve” nevezzük ki bulisofőrnek, vagy vegyük igénybe a taxik vagy a sofőrszolgálatok nyújtotta biztonságot.

+ 1 jótanács a házigazdáknak és háziasszonyoknak

A vendégek jókedvéhez nem okvetlenül szükséges az alkohol, hiszen a jókedv forrása lehet már maga az együtt töltött idő is, melynek során a látogatóknak kínálhatunk egészséges italokat is, mellyel elkerülhetjük, hogy vendégeink közúti baleset részeseivé, vagy a hatóság eljárásának alanyaivá váljanak.

Forrás: hegyvidek.hu

A Budapest rovat további hírei

A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...
Magyarország rendkívül jelentős versenyelőnyre tesz szert azzal, hogy majdnem fél évszázad után újra kutatóűrhajóst küld a világűrbe Kapu Tibor személyében ezen a történelmi jelentőségű napon –...
A felhős tájakon szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és általában sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett.

A címlapról

A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.