2021. január 29. - 11:46
Országosan 1845 szociális intézménybe jut el a koronavírus elleni vakcina a következő három napban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára Budapesten, a II. kerületi Árpád-házi Szent Erzsébet Szociális Otthonban pénteken, ahol reggel elkezdődött az intézmény gondozottjainak és dolgozóinak beoltása.
Fülöp Attila hozzátette: az oltóanyag idősotthonokba,
fogyatékos otthonokba, pszichiátriai- és szenvedélybeteg-otthonokba
jut el, és az előzetes jelentkezések alapján 60 ezer embert fognak
beoltani vele.
Eddig ezekben az intézményekben a
védőeszközt alapvetően a maszk, az overáll jelentette, most viszont
a leghatékonyabb védelem, a vakcina érkezik - mondta.
Megfogalmazása szerint a vakcina beadása a bentlakók, a dolgozók és
a hozzátartozók számára is biztonságot és megnyugvást fog
jelenteni.
Az államtitkár kiemelte: a kormányhivatalok
biztosítják, hogy minden intézménybe eljusson a vakcina, ahova
kérték. Több mint 220 telephelyre már csütörtökön megérkezett az
oltóanyag, a fennmaradó intézményekbe pedig a következő három
napban juttatják el - fűzte hozzá.
Nagy Viktor, a katolikus fenntartású intézmény vezetője arról
beszélt, hogy lakóik 97 százaléka igényelte a vakcinát. Közlése
szerint a koronavírus-járvány kezdetétől nagy hangsúlyt helyeztek a
tájékoztatásra. Olyan felvilágosító kampányokat tartottak, amelyek
elősegítették az ellátottak hozzájutását a "megfelelő és reális"
információkhoz - jelezte.
Az intézményvezető beszámolt arról is, hogy az otthon lakói
részéről hatalmas várakozás övezte az oltóanyag érkezését, egyebek
mellett a látogatási tilalom feloldását remélik tőle.
MTI 2021. január 29.