Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Kína és Magyarország közötti légihíd jól működik, folyamatos a koronavírus-járvány elleni egészségügyi védekezéshez szükséges áruk szállítása kínai nagyvárosokból - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, napirend előtt az Országgyűlésben.

Tájékoztatása szerint az elmúlt héten 20 repülővel és - más európai repterekről - 5 kamionnal érkezett kínai áru a védekezéshez Budapestre.

Egy hét alatt 9 820 600 maszkot szállítottak Magyarországra, a járvány kitörése óta összesen 86 247 290-et. Ezen felül még 62 500 150 maszkra van szerződéses állomány - közölte a miniszter, hozzátéve: a múlt héten 215 lélegeztetőgépet is importált Magyarország, és megkezdődött a készülékek működéséhez szükséges eszközök beszállítása is, így például jött 900 betegőrző-monitor és 120 központi monitor.

Védőfelszerelésekből - izolációs köpenyekből, sapkákból, kesztyűkből, arcvédőkből - 20 096 845 termék érkezett az eltelt egy hétben, így eddig összesen 51 498 105, és még van szerződéses állomány 8 086 991 darabra.

A tesztek alkalmazása továbbra is az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előírásai szerint történik - mondta a tárcavezető, jelezve, hogy egy hét alatt 1 010 112 tesztet importált Magyarország, és még van szerződés 1 994 137-re.

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy Kínában újabb 400 ezer favipiravir nevű gyógyszer beszerzésére kötöttek szerződést.

A miniszter Kína mellett köszönetet mondott Kazahsztánnak és Azerbajdzsánnak is a Budapestre tartó szállítmányok esetében a technikai leszállások lehetőségének biztosításáért.

"Továbbra is a folyamatos szállítások biztosítani fogják a folyamatos ellátást, hiszen minden magyar felelős minden magyarért, így határon innen és határon túl is minden magyar számíthat ránk" - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Ismertette továbbá, hogy a múlt héten Magyarország adományként 110 ezer maszkot kapott, és a Szentszék kérésére 50 ezer maszkot szállított a Vatikánba az idős papok megvédésére, valamint a Pápai Német-Magyar Kollégiumban szolgálatot teljesítőknek.

Megjegyezte, a világjárvány után el kell majd gondolkodni azon, hogy egy állam erejéhez hozzájárul egy saját légi teherszállítási kapacitás kidolgozása.

A járvány után több következtetést is le kell majd vonni, de az a tanulság már most látható, hogy nem biztos, hogy helyes, ha "egy stratégiai ágazatban egy komplett kontinens ki van szolgáltatva egy külső tényezőnek" - tette hozzá.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy a nemzetközi politikai életben arról szólnak a hírek, egyes országok milyen módon lazítanak a koronavírus-járvány miatti intézkedéseken. Az erről szóló vita még hosszan fog tartani, az azonban biztos, hogy minél szigorúbbak a korlátozások, annál lassabban terjed a vírus - mondta.

 

Forrás: MTI

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.